Megtartotta második találkozóját a Mindent a Városért Lokálpatrióta Egyesület, melyen szakmai programjuk szerint dr. Fekete Dávid, a győri közgyűlés legnagyobb frakciójának, a Fidesz-KDNP-nek győri vezetője adott beszámolót a várost érintő aktualitásokról, fejlesztési tervekről.
Nem volt véletlen a találkozó időpontja, hiszen éppen március 19-én 125 éve adták át ünnepélyes keretek között a győri városházát, melynek építtetője az akkori polgármester, Zechmeister Károly volt. Az egykori ikonikus városvezető szellemi örökségét az egyesület is példaértékűnek tartja, így Bolla Péter elnök köszöntőjében hangsúlyozta az egyesületi tagokból és állandó meghívottakból álló közösségük lokálpatrióta jellegét, és kiemelte a közös szakmai munka fontosságát a város fejlődése érdekében.
Dr. Fekete Dávid beszámolójában kiemelte, mennyire örül a lokálpatrióta kezdeményezésnek, egyben méltatta a korábbi nagy formátumú városvezetők, mint Zechmeister Károly, Baross Gábor, Petz Lajos munkásságát, szellemiségét, akik a mai találkozóhoz hasonlóan a 19. században éppúgy összejártak, együtt gondolkodtak a várost érintő fontos ügyekben.
A frakcióvezető elmondta, nagyon büszke rá, hogy a korábbi, nyolc éves alpolgármesteri munkája során a városháza dísztermének nagy volumenű felújítását ő koordinálhatta.
Történeti visszatekintéssel kezdte beszámolóját, melyben érintette városunk fennmaradásában és fejlődésében nagy szerepet játszó, kényszerű modellváltásokat. Több sikertörténete volt már Győrnek, több aranykort megélt, és most azon kell dolgozni, hogy a 2010-es évek sikerei után újra fejlődési pályára álljon a város. A települések is versenyeznek egymással, erőforrásokért, minőségi lakosságért, befektetőkért, és hogy ebben a versenyben erősödjön Győr, sok a teendő. Tartalmas előadásában kitért rá, mit kell tenni, hogy versenyképesek legyünk, melyek a legnagyobb támogatottságú győri frakció tervei a város fejlődése érdekében. Az infrastruktúra- és gazdaságfejlesztés, az életminőség javítása, a kultúra és sport támogatása, a civilekkel és az egyházakkal való együttműködés mind sarkalatos pontjai ennek a közös munkának.
A beszámolót követően a találkozón résztvevők számos szakmai kérdést, fejlesztési javaslatot fogalmaztak meg, mely által gyümölcsöző beszélgetés alakult ki, előrevetítve az együttgondolkodás és a jövőbeli közös munka sikerességét.
A Mindent a Városért Egyesület következő találkozójára májusban kerül sor, melyen Pintér Bence polgármester lesz a meghívott vendég.