Gyöngy Tamás nyerte meg a Nemzeti Vágta szombati vácdukai elővágtáját Forrás Favorit nevű lovával. Másodikként Vácduka lovasa, Schwarzenbart Bálint ért célba Glendával, őt követte Sződ lovasa, Nyéki Kata (Vezér), Csörög versenyzője, Pángyánszky Krisztina (Etruszk). Ők mind a négyen bejutottak a szilvásváradi döntőbe.

  • A 14 és 18 év közötti kishuszárok futamából az első két helyezett indulhat majd Szilvásváradon. Az első helyre Őcsény lovasa, Koncz Noémi futott be Sárkány nevű lova hátán, másodikként pedig Keszeg település képviseletében Horváth Hédi Hanga ért célba Priori Incantatem lova nyergében.
  • A 10 és 13 éves huszárgyerekek versenyének első helyezettje Mátyásföld versenyzője, Szabó Kristóf Áron lett Techon Mayo nevű lovával, a második helyet pedig Taksony lovasa, Botár Zoé Bereniké szerezte meg Mandula lova hátán. Ők szintén indulnak majd a Nemzeti Vágtán.

A sztárfutamban láthatta a közönség mások mellett Széchenyi Krisztián táncművészt, Krajnik-Balogh Gábort, Bács Pétert és Barabás Kiss Zoltánt színművészeket.

A Nemzeti Vágta október 3-án és 4-én lesz a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.

(forrás: mti/fotó:Nemzeti Vágta)