Különleges eseményről készültek felvételek a világ számos pontján: a 2019-es januári teljes holdfogyatkozást figyelők egy apró meteorit becsapódását észlelhették a Hold vörösbe burkolózott felszínén.
Forrás: ng.hu
Petr Horálek cseh csillagász a Zöld-foki-szigetekről figyelte a holdfogyatkozást s örökítette meg a becsapódást, amelyet a Spaceweather.com oldalán tett közzé nagy méretben is.
Holdunk, a Földhöz hasonlóan időről időre találkozik a világűrben száguldó kisebb-nagyobb „kavicsokkal”, ezek azonban, légkör híján nem égnek el, hanem leérkeznek a felszínre. Az ilyen becsapódásokat megfelelő körülmények közt megfigyelhetjük a Földről is, aprócska, pillanatnyi felvillanások formájában. Több projekt foglalkozik jelenleg a módszeres és rendszeres megfigyelésükkel. Egyik a NASA működtette Lunar Impact Monitoring, vagyis Holdi Becsapódások Megfigyelése, amely mintegy 12 éve működik. A másik egy spanyol kutatóprogram, a MIDAS szintén sok éve folytatja sikeres megfigyeléseit.
Világszerte több további projekt is elkezdte már a működését, így egyre nagyobb időszakot vagyunk képesek globálisan átfogni ezek segítségével. A programokban földi távcsövekkel követik a Hold égi mozgását, s a távcsövekhez csatlakoztatott érzékeny kamerarendszerek rögzítik az esetleges eseményeket, felvillanásokat, amelyeket számítógépes szoftver válogat ki a sok órányi felvételből. Az így születő adatbázisban néhány dekástól több kilónyi meteoritokat regisztrálnak. A megfigyeléseket a Hold éjszakai oldalán végezhetik csak, mivel a másikon túl világos van ahhoz, hogy észlelni lehessen az aprócska villanásokat, így az újhold előtti és utáni 1-1 hét során tudják rögzíteni az eseményeket, azokban az órákban, amikor a Hold a megfigyelési helyről látható is. Több százra rúg mindkét, régebb óta működő projektben a már megörökített becsapódások száma, 2013-ban egy megfigyelt nagyobb becsapódás után még egy 19 méteres kráter is maradt, amelyet később a Hold körül keringő LRO szonda is lefotózott.
A világűrt benépesítő törmelékek, porszemcsék, nagyobb sziklák átlagos gyakorisága, a méretük eloszlása olyan kérdés, amelyre földi körülmények közt a légkörben felizzó meteorok, illetve a leérkező meteoritok adnak részleges választ. A holdi felvillanások ugyanezekből az űrben száguldó törmelékekből, szemcsékből erednek, s így a Földünkkel is potenciálisan találkozó meteoroidokról (ezek a 10 mikron és 10 méter közti, vagyis aszteroidánál kisebb, űrben száguldó égitestek) adnak tájékoztatást. Ezeket a mi légkörünk legnagyobb részben megsemmisíti, mielőtt elérhetnék a felszínt, a hozzánk csillagászati értelemben igen közeli, légkör nélküli Holdba viszont becsapódhatnak. Azonos területre vetítve ezek aránya is azonos Földünk és a Hold esetében, így a holdi megfigyelésekből a földiek gyakoriságra és a nagyságra is lehet következtetni. A felvillanások fényerejéből megbecsülhető a meteorit mérete és sebessége is, és számos felvillanást már ismert meteorrajokkal is összefüggésbe tudtak hozni a mért adatok alapján.
A teljes holdfogyatkozás különleges alkalom volt a megfigyelésre, mivel, bár ilyenkor telihold van, így a napfény égi kísérőnk teljes, tőlünk látható felületét bevilágítja, a Föld árnyékkúpja miatt mégsem érte el a fény a Holdat. Akik látták a teljes fogyatkozást, megfigyelhették, hogy vöröses, tompa fényben úszott a Hold, ezt a színt a földi légkörön átszűrődő – szóródó napfény okozza. A fogyatkozást világszerte milliók nézték, számos szervezet élő videós közvetítéssel segítette azokat, akik saját maguk pl. az időjárás miatt nem gyönyörködhettek a látványban. Hivatásos és amatőrcsillagászok sokasága szegezte távcsövét, fényképezőgépét a Holdra, a fogyatkozást rendkívül sok helyről egy időben követték. A videós közvetítések közt háromban is észrevettek egy kis villanást a nézők, s több amatőrcsillagász is sikeresen rögzítette, illetve egy hazai amatőrcsillagász épp látta is távcsövén át a villanást. Jelenleg kb. egy tucat felvétel került már elő! Mivel a világ sok pontjáról is ugyanakkor, és a Hold felszínének ugyanazon pontján látszott a villanás, az egyértelmű volt, hogy az esemény magán a Holdon történt. A MIDAS projekt kamerái is gőzerővel dolgoztak ekkor, s szerencsére innen is érkezett megerősítés a többi felvétel és megfigyelés mellé.
A felvillanás igen rövid ideig tartott, így jó adag szerencse kellett hozzá, hogy pont a megfelelő pillanatban fotózzon valaki. Nagyobb esélye volt annak, aki videokamerával rögzítette a fogyatkozást. A már ismert felvételek alapján kb. 4 kilométeres bizonyossággal ki tudták már mérni a holdfelszín azon pontját is, ahová a meteorit leérkezett, így, amennyiben ez elég nagy volt ahhoz, hogy látható nyomot hagyjon a felszínen, az LRO űrszonda esetleg majd le is fotózhatja a becsapódáskor létrejött aprócska krátert. A MIDAS projekt kutatója, Jose M. Madiedo (Huelvai Egyetem) előzetes becsléssel a becsapódást létrehozó meteoritot kb. 2 kilogramm tömegűnek véli, így a nagyobbak közé.
Sajnos ezek az apró villanások csak megfelelően nagy nagyításban, távcsövön keresztül láthatóak, így a szabad szemmel nem láthatóak, ahhoz rendkívül nagy becsapódásra lenne szükség. Egy történelmi feljegyzés alapján korábban gyanakodtak ilyen eseményre, 1178-ban néhány angol szerzetes látott egy igen nagy felfénylést a lenyugodni készülő holdsarlón, azonban ennek a nyomát nem sikerült felfedezni, vagyis nem találtak ennyire fiatal holdi krátert. A szerzetesekkel minden valószínűség szerint a véletlen játszott, és a földi légkörben felizzott meteor fénylését észlelték, ami az ő nézőpontjukból pont a holdsarló előtt történt
