Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Te is? A Daily Mail című lapban megjelent tanulmány szerint a harminc év alatti nők harmadánál már megjelennek az első ősz hajszálak, ami tizennégy százalékos növekedést mutat a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest.

35 és 40 éves kor között a szervezetük már kevesebb melanint – azaz haj színéért felelős pigment – termel, ezért e kor között jelennek meg általában a „nagyis színű” hajszálak. 

A brit felmérés szerint a nők 32 százaléka harmincéves kora előtt őszülni kezd, aminek egyik feltételezett oka a növekvő stressz.
A kutatás eredményei szerint a nők közül egyre többen szoronganak. Philip Kingsley, a Hajbiblia című könyv szerzője így nyilatkozott:

„Tudjuk, hogy a stressz során B-vitamint használ el a szervezet, korábbi kísérletek során pedig már azt is megfigyeltük, hogy azok a fekete patkányok, akikből kivontuk a B-vitamint, elkezdtek kifehéredni.”

Szintén segít az őszülés korai mivoltának a dohányzás és a genetika. Egy a Maine-i Oszteoporózis Kutatatási és Oktatási Központ által készített tanulmány összefüggést talált a korai őszülés és a családban előforduló csontritkulásos megbetegedések között is.

(forrrás: hazipatika, fotó: pixabay)