Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mai cikk szintén egy elismert amerikai rapperről szól, bár Puff Daddy (1969) esetében a média (CNN) most nem a sztár zenei vagy emberi nagyságát méltatja, hanem minősíthetetlen és elfogadhatatlan viselkedését helyezi a fókuszba. 

 

A napokban nyilvánosságra hozott 2016-os felvétel szerint a rapper ittas állapotban durván bántalmazta és erőszakosan viselkedett akkori párjával, Cassie Venturával – számolt be róla a Daily Mail is. A nő korábbi állításai szerint az együtt töltött 12 évük alatt ez nem egy egyszeri eset volt, hisz a férfi rendszeresen megfélemlítette és meg is verte őt. Cassie tavaly nyújtott be keresetet volt párja ellen, végül azonban az érintett felek peren kívül megegyeztek. A nő ügyvédjének elmondása szerint védence most úgy döntött, hogy a megosztott videóval szeretne hangot ad minden nőnek, aki csendben szenved. A Los Angeles-i kerületi ügyészség azonban a bűncselekmény elévülése miatt nem indíthat eljárást a férfi ellen – olvasható a People oldalán.

 

P. Diddy több erőszakos esete is felszínre került, hisz egy akkor még kiskorú lány, majd a korábbi szakácsa, valamint egy producer szintén szexuális zaklatással jelentette fel. A rapper tagadja az ellene felhozott vádakat, melyeket sértőnek és felháborítónak tart. Úgy gondolja, hogy jelen esetben ő az áldozat, hisz a nők akarják tönkretenni, aláásni a hírnevét. 

Természetesen hazánkban is működik Áldozatsegítő Központ, melynek listája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu !