Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Díjakat vehettek át a Mindennapok hősei Tatán

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A napokban rendezték meg a Mindennapok hősei szavazás díjátadó ünnepségét Tatán, amire minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, hiszen csaknem 2400-an szavaztak.

A Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskolában rendezték a Mindennapok hősei szavazás díjátadó ünnepségét. A rangos eseményen Michl József polgármester üdvözölte a jutalmazottakat és a megjelenteket. A programban közreműködött Prónik Fruzsina, a Menner Bernát Zeneiskola növendéke, akit zongorán Schmidt Mónika kísért, valamint Somhegyi Kitti, a Tatai Televízió szerkesztő riportere.

A Tata és Térsége Civil Társulás idén negyedik alkalommal hirdette meg a voksolást azzal a céllal, hogy kifejezzék elismerésünket azok iránt, akik elhivatottságuk, jellemük, tenni akarásuk révén tiszteletet vívtak ki környezetükben munkájukkal, tevékenységükkel. Ebben az esztendőben – tudtuk meg a tata.hu-tól – minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, csaknem 2400-an szavaztak.

A civil kategória győztese (21 jelölt, 1006 szavazat): Fuli Anikó, a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár könyvtárosa lett. Az egészségügy kategória első helyezettje (12 jelölt 401 szavazat): Radonics Tamás, beteghordozó Árpád-házi Szent Erzsébet Kórház dolgozója. A honvédelem kategória (16 jelölt 154 szavazat): 1. Molnár Szabolcs zenész, szólamvezető zászlós, MH 25. Klapka György Lövészdandárból. Az oktatás kategóriában élen végzett (10 jelölt 650 szavazat): Pozsgainé Tóth Ildikó pedagógus, Fazekas Iskola – Református Gimnázium.

A szociális területen a legtöbb voksot (8 jelölt 142 szavazat): Tóth János Csaba, a Tatai Szociális Alapellátó Intézmény Támogató Szolgálat, gépkocsi vezetője kapta. A rendezvényen minden kategóriában három elismerést osztottak ki. A voksok leadói között idén is sorsoltak a szervezők, kilenc szavazó nyert ajándékot a szavazásban részvételéért, őket nyereményeikről személyesen értesítik majd.

Forrás: tata.hu