Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Folytatódik a kerékpárjelölő program

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 10-én és 11-én (szombat és vasárnap) 9-17 óráig támogatásával folytatódik a kerékpárjelölő program Győrben, a Megyeház téren. 

Az ingyenes akció célja, a kerékpárok azonosíthatóságával a lakosság értékeinek védelme, a kerékpárlopások számának csökkentése, az effajta bűncselekmények megelőzése, illetve az eltulajdonított kerékpárok megtalálása és a jogellenes cselekmények elkövetőinek felderítése.

A kétkerekűek megjelölése egyszerű eljárással történt. A perforált formában kialakított szám,- és betűkombinációkból álló azonosítót tartalmazó sablont felragasztották a kerékpár alvázára, majd a sablonra ecsettel felhordták a speciális folyékony pasztát. Az így felkerült kémiai anyag kis idő elteltével a perforációk mentén beleégette az alváz fémszerkezetébe a szám,- és betűsort. 

A mélyen beégett egyedi azonosítót egy kártyára vezették fel, amit a kerékpár-tulajdonosok is megkaptak. A rendőrök az adatokat a tulajdonos nevéhez és lakcíméhez is hozzárendelik, majd – az e célból kialakított – rendőrségi adattárolóban regisztrálják. A kerékpár fémvázába égetett azonosító roncsolásos eljárás nélkül nem lehet eltávolítani.

Az egyedi azonosító szabad szemmel jóformán nem látható, esztétikai deformálódást nem eredményez, azonban UV lámpa segítségével tisztán leolvasható.

A helyszínen 9 és 12 óra között párhuzamosan zajlik majd a rendőrség határvadász-képzésre toborzó programja is.