Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A cukkini alapból nem egy svájci sajt csoda, saját jogon alig van íze, ami éppen kapóra jön, mert ebből adódóan úgy ízesíthetjük, ahogy szeretnénk. Ha akarjuk, sós étel lesz belőle, ha akarjuk, édes. Fűszerezhetjük kaporral vagy oregánóval, de ha ahhoz van kedvünk, akkor fahéjjal és citromhéjjal. Ha lekvárt szeretnénk készíteni, akkor az utóbbi az ajánlott, és nyugodtan fogjuk ezt fel úgy, mint a természet kárpótlását az elmaradt gyümölcsözön miatt.

Cukkini lekvárt a nagyobb, érettebb cukkiniből készítünk, aminek a magjait már feltétlen ki kell vájni, és a héja is megerősödött – vagyis amikor már nem szeletelnénk bele mindenestől a lecsóba. Ha éppenséggel patisszonból vagy főzőtökből van otthon túltermelési válság, akkor abból is simán elkészíthetjük, sőt, érdemes is, mert várakozáson felül finom lesz.

Cukkini lekvár
 

Hozzávalók
•    1 kg cukkini meghámozva, kimagozva.
•    20-30 dkg cukor, ízlés szerint
•    1 citrom leresztelt héja
•    citromlé ízlés szerint
•    fél tk. őrölt fahéj

Elkészítés:
1.    A cukkinit meghámozzuk, félbe vágjuk, a magját egy kanállal kivájjuk, majd a komposztra vetjük, hogy jövőre magától is legyen cukkinink, de ez mellékszál. A húsát felkockázzuk, betesszük egy fazékba. Kis vizet öntünk alá, lefedjük és elkezdjük főzni, később maga is vizet fog ereszteni.
2.    Amikor megpuhult, hozzáadjuk a cukrot, addig főzzük, míg teljesen fel nem oldódik. Ekkor lehúzzuk a tűzről, botmixerrel pépesítjük (ki is hagyhatjuk), hozzákeverjük a citromhéjat és a fahéjat is. Megkóstoljuk (óvatosan, mert forró!) és ízlés szerint teszünk bele citromlevet és ha kell még, cukrot.
3.    A forró lekvárt steril üvegekbe tesszük, lezárjuk, pár percre fejre állítjuk, majd mehetnek a dunsztba. Palacsintába, sütik mellé kiváló, de különböző húsok mellé is nyugodtan adhatjuk csatninak, ha szeretjük az édes-sós ízeket.