Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Gyaloglással gyűjt pénzt húsz programozó fogyatékos fiataloknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Liferay munkatársai virtuális világkörüli sétával 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt – közölte a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

 

MTI

Pordán Ákos kifejtette, húsz programozó az egészségesebb életmód érdekében versenyt rendezett, hogy ki gyalogol közülük többet. A gyaloglást lépésszámlálókkal mérik, céljuk, hogy egy év alatt összesen 40750 kilométert tegyenek meg. Létrehoztak egy jótékonysági honlapot, ahol a megtett lépéseik alapján világtérképen jelölik, „merre járnak”, emellett eseményeket szerveznek, amelyek alkalmával szintén pénzt tudnak gyűjteni – tette hozzá.

Az alapítvány igazgatója azt mondta, az adomány összegét fogyatékos fiatalok felkésztésére és munkába helyezésére fordítják majd. Egy ember elhelyezéséhez körülbelül 150-200 ezer forint szükséges – fűzte hozzá. A Kézenfogva Alapítvány idén 25 éves, tíz éve foglalkozik fogyatékosokkal. Számos vállalattal kapcsolatban állnak, akik jelzik nekik, hogy milyen munkaerőre lenne szükségük, ők pedig felkészítik rá a fiatalokat – ismertette Pordán Ákos.  A munkáltatók 90 százalékban elégedettek az általuk küldött dolgozókkal – emelte ki. Adományozni és a virtuális gyaloglás útvonalát nyomon követni a http://www.kezenfogvamozdulunk.hu honlapon lehet.