"Talán egész életem legszürreálisabb 30 perce volt, amikor Quentin Tarantino 15 centire állt tőlem és lelkesen magyarázott nekem. Elmondta, hogy a film két fő összecsapásához a mi dalainkat szeretné használni, az Enter Sandman-t és a Sad But True-t. Már a koreográfiát is kidolgozta, hogy minden ütés és rúgás tökéletesen illeszkedjen a számokhoz. Nagyon magával ragadó volt az egész, és úgy éreztem, mégis mi lehetne jobb Tarantino és a Metallica összefogásánál? Egyre jobban belemelegedtünk a témába, pár nappal később pedig elküldte a 180 oldalas forgatókönyvet. Azonnal nekiugrottam, de olvasás közben egyre kevésbé tudtam hova tenni az egészet, a történetet, a nyelvezetet, a fordulatokat a kung fut, a szakszavakat… a végére már azt sem értettem, hogy mi történik. Egy számomra teljesen ismeretlen kultúráról, harcművészetekről és ázsiai legendákról írt, amelyek egyszerűen nem fértek bele az én kis dán agyamba. Imádtam Quentin korábbi filmjeit és őt magát is, de a forgatókönyv elolvasása után csak értetlenül bámultam magam elé. Végül semmit sem jeleztem neki vissza, amit azóta már nagyon bánok, de akkor ezt súgták a megérzéseim. Ez volt a legnagyobb hiba, amit kreatív szempontból elkövettem a karrierem során."
