Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az amerikai munkaügyi minisztérium egy egészen meghökkentő esetről számolt be.

Egy kaliforniai étteremlánc egy álpapot alkalmazott, hogy rávegye dolgozóit, „gyónják meg neki bűneiket”, a kamu atya pedig arra buzdította őket, hogy „szabaduljanak meg bűneiktől”, azáltal, hogy elmondják neki, ha elkéstek a munkából, vagy meglopták munkaadójukat.

A szövetségiek szerint az étterem tulajdonosa, Che Garibaldi két Taqueria Garibaldi éttermet üzemeltet Sacramentóban és egyet Roseville-ben. A lap megkereste az ügyben az éttermet is, ám az üzemeltető cég ügyvédei nem kívántak reagálni a megkeresésre.

Az állítólagos pap arra is rákérdezett a dolgozók „gyóntatása” közben, hogy „van-e rossz szándékuk” munkaadójukkal szemben, illetve, tettek-e olyat, amivel ártottak a vállalatnak. Az eset olyannyira szürreális, hogy még a munkaügyi felügyelet is úgy fogalmazott, ez az egyik „legszemérmetlenebb” átverés, melyet valaha láttak.

A Sacramentói Egyházmegye is vizsgálódott az ügyben, és a Catholic News Agency szerint „nem talált bizonyítékot a kapcsolatra” az állítólagos pap és az illetékességi területe között. A kormánytisztviselők szerint azonban nem a kamu pap alkalmazása és a hamis gyóntatás gyakorlata az étteremlánc egyetlen szabályértése.

A múlt hónapban egy bíróság ugyanis arra kötelezte az étteremlánc tulajdonosait, hogy fizessenek 140 ezer dollár (47,8 millió forint) elmaradt bért és kártérítést 35 alkalmazottnak. Úgy tudni, hogy az étteremlánc tulaja azután döntött a kamu pap és a kamu gyóntatás mellett, hogy a Munkaügyi Minisztérium vizsgálni kezdte a munkahelyi problémákat.

A munkaügyi minisztérium vizsgálata ugyanis megállapította, hogy a vállalat megtagadta a túlórapénzt a dolgozóktól, a menedzsereket a vásárlók által az alkalmazottak borravalójaként hagyott pénzből fizette ki, és megtorlással, valamint „kedvezőtlen bevándorlási következményekkel” fenyegette meg a dolgozókat, „amiért a hivatalnak dolgoztak”.