Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Két gólyapár rakott fészket Komáromban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szabadság utcában fészkelő gólyák mellett, áprilistól már a Vásártéren is egy új pár kezdett fészket építeni a Petőfi Sándor út mellett.

Immár két gólya­párral is büszkélkedhet a város. Országos szinten megyénkben költ a legkevesebb fehér gólya, így minden új madár megjelenése nagy öröm.

Janka Ferenc, a Szőnyi Cselekvők Köre elnöke elmondta, sokan aggódtak, hogy a villanyvezetékek miatt megsérülhetnek a gólyák. A Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Magyar Madártani Egyesület képviselői hozzátették, fiatal gólyapárról van szó, a szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik őket. Fontos, nem szabad zavarni a madarakat, hiszen költési időszak van. Amint kirepülnek a gólyák, kijavítják a fészket és jövőre már biztonságosabb környezetbe tudnak visszatérni.

A gólyák a Duna és a közeli rétek miatt is választhatták jelenlegi helyüket. A párok először két-három oszlopon is megpróbáltak fészket építeni. Ősszel, a madarak elvonulása után lehetséges a fészektartó kosár kihelyezése, melyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az E.ON szakemberei végeznek majd közösen.

Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park