Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Lampert Benedek képviselte hazánkat Gdańskban

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lampert Benedek képviselte Magyarországot ács kategóriában az idén 8. alkalommal Lengyelországban megrendezett Euroskills szakmai megmérettetésen. A 23 éves szakember ácsmester édesapjától örökölte a szakma szeretetét. A versenyekre való felkészülésben Benedeket nemcsak családja, hanem egy mentor, Forró Máté ács oktató is segítette.

A három versenynap során egy nagy projektet moduljait kellett lépésről-lépésre elkészíteni.

„Próbáltam mindent beleadni tényleg a legjobb formámat nyújtani. Egész végig motivált voltam, mert sikerült jól haladni, viszont sajnos a végére kicsit lemaradtam az élbolytól, de nem csüggedtem folytattam tovább a legjobb tudásom szerint.”

A versenyző végül, a legtöbb résztvevővel együtt, nem tudta befejezni a munkát és sajnos egy ponttal lemaradt az éremről. Munka közben ugyan nem tudott a szurkolókra figyelni, de Benedek örömmel fogadta és megtisztelőnek érezte, hogy családján és mentorán kívül a Tetőépítők Egyesületének és az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetségének delegációja is jelen volt mindhárom versenynapon.

Rengeteg befektetett idő és energia van egy-egy ilyen versenyben, mivel a különböző bajnokságok feladatai egymásra épülnek, Lampert Benedek tulajdonképpen már 3-4 éve készült élete harmadik és egyben utolsó ácsversenyére. Azért volt ez az utolsó, mert egy versenyző kétszer ugyanazon a bajnokságon nem vehet részt, de Benedek nem csüggedt, újabb célt tűzött ki maga elé, szeretné ugyanis mentorként a megmérettetések során megszerzett tudását és tapasztalatait átadni a következő generációnak.