Logika, avagy Hofi idejében sem volt mindenkinek otthon akváriuma

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Négymillió oltás esetén – a hírek szerint már szombattól – bizonyos jogok illetik meg azokat, akiknek lesz oltási kártyájuk.

Aki elmúlt már 18, és még nincs neki, őket a munkában ugyan nem, de a szabadidős tevékenységükben korlátozni fogják. Valahol ez persze logikus is.

De lesznek érdekes szabályok is. Az étterem belső részébe pl. a be nem oltott felnőtt már nem mehet be – talán kevésbé logikus, hogy kint a teraszon, akár maszk nélkül órákig együtt sörözhetnek…. Ez egy kicsit így olyan lesz, mintha az uszodában lenne belehuggyozós medence, meg olyan, ahová tilos belepisilni.

Sajnos azt is látom, hogy az eltérő véleménnyel rendelkezők között egyre jobban eldurvul a párbeszéd.

De nem az érveiket ütköztetik, meg sem akarják érteni a másik felet – egyszerűen csak a saját szlogenjeik mögé bújnak, és mereven ragaszkodnak az elképzeléseikhez – legyen az pro vagy kontra.

Mert szerintük így logikus és kész.

Persze Hofi Géza óta tudjuk, hogy nincs mindenkinek otthon akváriuma. A Hofélia egyik történetét képzeltem el, hogy játszódna ma, a társadalom jelenlegi ingerültségi állapotában.


Két ember találkozik egymással a buszmegállóban. Az egyik hóna alatt egy könyv van. Rá van írva: Logika.
– Te mit viszel magaddal? – kérdi az egyik
– Vettem egy könyvet, a logikáról szól.
– Logika? Mi az?
– Na várjál, elmagyarázom.
– Van most ugye ez a koronavírus és le akarja győzni az emberiség. A tudósok úgy látják, a leghatékonyabb módszer az lehet, ha sokan beoltatják magukat a vírus ellenszerével. És aki megkapja az oltást, az logikus, hogy erről kap egy igazolványt. Érted?
– Nem.
– Na jó, Nézünk egy másik példát. Aki beoltatja magát, az onnantól nagy valószínűséggel nem lesz súlyos beteg, bármelyik oltást is kapja, így logikus, hogy akit beoltanak, az nem kerül kórházba ezután. Érted?
– Nem.
– Na jó, Akkor nézünk egy másik példát. Ha te nem kerülsz kórházba a vírus miatt, akkor többet lehetsz otthon a feleségeddel. Ha pedig szeretsz otthon lenni, akkor bizonyára szereted a feleséged, logikus tehát, hogy férfiként a nőket szereted, akkor te nem vagy buzi. Na, ezt már érted?
– Ó értem, nekem is kell egy ilyen könyv.
Emberünk betér a könyvesboltba és boldogan jön ki onnan ár perccel később, hóna alatt a könyvvel. Visszatér a buszmegállóba, ahol egy másik ismerős köszön rá.
– Szia, hát te meg milyen könyvet olvasol?
– Most vettem. Logika. Tudod mit jelent?
– Nem.
– Na várjál, elmagyarázom. Van oltási igazolványod?
– Nincs.
– Akkor te buzi vagy.

Elnézést kérek, ha valakit a történettel vagy a szóhasználattal megbántottam, de a Hofélia a 80-as évek egyik legnépszerűbb előadása volt és akkor még lehetett igy fogalmazni. Ma viszont már az állatorvosom se mondja a kutyámra, hogy dagadt (pedig az), hanem azt mondja, hogy nincs rendben a testtömeg indexe vagy hogy túlkondícionált. A történelmi hűség miatt azonban úgy gondoltam, hogy meghagyom a negyven évvel ezelőtti mondatszerkezetet. Ezért kérnék bocsánatot minenkitől, akinek nincs otthon akváriuma.