Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Falu Lottón nyertek a győrújfaluiak közel 3 milliót

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győrújfalui polgármester írta ki Facebook oldalára, hogy a már évek óta játszott Falu Lottón nyertek.  

A falu Lottó kezdeményezést Nagy Imre Attila győrújfalui polgármester indította el több, mint 5 évvel ezelőtt. A lényege, hogy a falu lakosai befizethetnek a lottóra és a megnyert pénzt vagy a közösség javára a falura fordítják, vagy éppen kiosztják. Az elmúlt hétvége során az ötöslottón sikerült négy számot eltalálni, így a mostani nyereményük közel 3 millió forint. Legutóbb 2014-ben sikerült ilyen négy számot is eltalálni az ötből.

A mostani nyereményt a faluból játszók között szét osztják, tehát 500 forintos játékegységre jutó nyeremény így 21.006 forint.

A dolog pikantériája, hogy épp a péntek 13-án feladott szelvény került a nyerősorba. – írja Facebook oldalán Nagy Imre Attila polgármester.