Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megálltak a bérleti díjak az albérlet piacon

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Havi összevetésben második hónapja stagnálnak a bérleti díjak a KSH-ingatlan.com októberi lakbérindexe szerint.

Augusztus előtt még javában drágultak az albérleti díjak, azonban ősszel kissé megtorpantak és előreláthatólag ezen a téren az elkövetkező hónapokban sem lesz változás – adta tudomásul Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az idei októberi albérleti díjak reálértéken az országos piacon 10 százalékkal, a fővárosin pedig 12 százalékkal maradtak el a 2020 januárjában mért rekordértékektől.

Éves szinten ugyanakkor 20 százalék feletti volt a drágulás.

Az országos átlagos bérleti díjak 0,1 százalékkal, Budapesten 0,5 százalékkal emelkedtek októberben a szeptemberihez képest. A tavaly októberi szintet az országos bérleti díjak ugyanakkor 22 százalékkal, a fővárosban pedig 23 százalékkal haladták meg.
    
Az ingatlanhirdetési portál elemzése szerint november közepén összesen több mint 12 ezer kiadó lakóingatlan-hirdetésből válogathattak a bérlők.
 A budapesti kerületeknél, valamint a megyeszékhelyeken a novemberi bérletidíjak a szeptemberi, októberihoz hasonlóak. Győrben 150 ezer forint volt az átlagos bérleti díj november közepén, ami magasnak számít a megyeszékhelyek közül.