Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Megmentik a 100 éves komáromi fát!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az öreg fa a hatalmas viharban súlyosan megsérült, a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. gondos kezei igyekeznek begyógyítani a sebét.

A hét elején lecsapó hatalmas vihar csúnyán megrongálta Komáromban, a Szabadság téren álló százéves eperfát. A Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. parkfenntartási vezetője, Juhász Márton mesélte a fa mentésének részleteit. Az oltás helyén kiszakadt egy komoly vezérág. A kiszakadás helyén kivették a korhadt részt, és a fa többrétegű sebkezelő szert kapott. Egy szúnyoghálót is feltettek: egyrészt a bogarak így nem tudnak bemászni a fa kérgén belülre, másrészt egyéb szennyeződés sem kerülhetnek a sebbe.

– A fa előrehaladott korából adódóan nem volt egészséges állapotban, annak ellenére, hogy tápanyag-utánpótlással és különböző kertészeti eljárással igyekeztünk megóvni. A vihar egyébként az egészséges fákban is komoly károkat tett – tette hozzá Juhász Márton, aki egyúttal megkérte a komáromiakat, hogy együtt vigyázzanak a fára, és a gyerekek ne másszanak rá.

Forrás: Komárom Város hivatalos oldala