Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Női kosárlabda MK – A címvédő távollétében a DVTK és a Győr az esélyes

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A címvédő Sopron Basket távollétében a DVTK és a Győr a leginkább esélyes a hétvégén a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa pécsi négyes döntőjében.

A soproniak tavaly 12. kupadiadalukat ünnepelhették Győrben, miután a fináléban 73-71-re legyőzték a DVTK-t. A bronzérmet a házigazda Rába-partiak, a negyedik helyet pedig a Vasas szerezte meg. A címvédés az idén biztosan elmarad a Lauber Dezső Sportcsarnokban, ugyanis az alapszakaszgyőztes és az Európa Kupában az elődöntőig jutott Sopron a januári negyeddöntőben 86-71-re kikapott Miskolcon.

Pécsett az első elődöntőben a SERCO UNI Győr a TFSE-MTK-val száll szembe. A szövetség honlapja emlékeztetett arra, hogy a két gárda októberben találkozott először ebben a szezonban, és a Győr csak hosszabbítás után tudta legyőzni budapesti ellenfelét 89-79-re. A második egymás elleni meccset decemberben játszották le, és a TFSE 68-59-re verte Cziczás László vezetőedző együttesét. Utóbbi az NB I-es alapszakaszban szinte végig vezetett, de a hajrában elszenvedett vereségeket követően 18/4-es mérleggel csak negyedik lett, a TFSE pedig hatodikként zárt 14/8-cal. Hegedűs Péter csapatát továbbra sem nyomja az esélyesség terhe, és reális esélye lehet a finálé kiharcolására.

Az esti elődöntőben a bajnoki címvédő DVTK csap össze a házigazda NKA Péccsel, egy hónappal az előző találkozásuk után. A két csapat idénybeli első mérkőzését simán nyerte hazai pályán a Diósgyőr (71-43), majd februárban a baranyai vármegyeszékhelyen 69-63-ra nyertek a mecsekaljaiak. A szövetségi kapitányként is dolgozó Völgyi Péter vezette miskolci gárda második lett az NB I alapszakaszában, a Győrhöz hasonlóan 18/4-es mutatóval, a pécsiek pedig február közepén kaptak ki utoljára, azóta hat sikert arattak, és szintén 18/4-gyel zártak a tabella harmadik helyén.

A női MK győztese három, az ezüstérmes 1,5 millió, a bronzérmes pedig 900 ezer forintot vihet haza.

Killik László női Magyar Kupa négyes döntő, menetrend:

szombat, elődöntő:

  • TFSE-MTK— SERCO UNI Győr 17.00
  • DVTK HUN THERM—NKA Universitas Pécs 20.00

vasárnap, helyosztók:

  • a 3. helyért 17.00

döntő 20.00

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:

2015: Uniqa-Euroleasing Sopron

2016: Aluinvent DVTK Miskolc

2017: Uniqa Sopron

2018: Atomerőmű KSC Szekszárd

2019: Sopron Basket

2020: Sopron Basket

2021: Sopron Basket

2022: DVTK

2023: Sopron Basket

2024: Sopron Basket

(Forrás: mti, illusztráció: pexels)