Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Szabályozza az autós terhelést a Pilisi Parkerdő

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pilisi Parkerdő területén megforduló évi 25 millió látogató elsősorban a frekventált kirándulóhelyeken és környékükön eredményez kritikus természeti terhelést. Ezt a terhelést mérsékelni, szabályozni kell, egyrészt azzal, hogy a kirándulók újabb, kevésbé ismert célpontokat fedezzenek fel, másrészt olyan infrastrukturális fejlesztésekkel, mint amilyen az Apátkúti parkolóé – figyelmeztet honlapján a Pilisi Parkerdő Zrt.

A szervezet a fenntartható erdőgazdálkodásban és a fenntartható erdei turizmus megvalósításában elkötelezett. Ez utóbbi fontos eleme, hogy az erdőt látogatók létszáma és magatartása összeegyeztethető legyen az erdei élővilág érdekeivel. Az Apátkúti-völgyben található parkoló fizetőssé tétele szeptembertől elsősorban a fenntartható erdei turizmus megvalósításának egyik eszköze. Egyrészt szabályozza, mérsékli az Apátkúti-völgy és a Telgárthy-rét terhelését, másrészt a fizetős szolgáltatásból befolyó árbevétel forrást biztosít a terület gondozására, folyamatos tisztítására, karbantartására.

A Pilisi Parkerdő a napi parkolási díj összegét mindössze 1000 forintban határozta meg, amely bármilyen városi parkolással összehasonlítva is alacsony ár. Apátkúton egy 95 férőhelyes parkoló várja majd a területrendezés után a látogatókat, amelyben kihajtás közben, érintés nélkül lehet fizetni, kártyával vagy egyéb, érintésmentes fizetőeszközzel.

A parkolóhelyek elrendezését a kerékpáros közlekedés figyelembevételével alakítják ki. A kivitelezés várhatóan szeptember elejéig tart. A fizetős parkolási szolgáltatásból befolyó árbevétel olyan, a terület karbantartásával kapcsolatos feladatokra fordítható, amelyek elvégzését jelenleg a parkerdő kizárólag saját forrásaiból finanszírozza.

Forrás: Pilisi Parkerdő