Győr ma reggel arra ébredt, hogy ősztől új polgármestere lesz. A városban élők többsége próbálja megfejteni, hogy hogyan alakult ez így, hogy amíg a győri közéletben szinte teljesen ismeretlen Dr. Nagy Richárd László, a Fidesz-KDNP 10-es számú választókörzetének a jelöltje könnyedén legyőzte Pintér Bencét, addig a polgármester választáson az ugytudjuk.hu újságírója kapja a legtöbb szavazatot. Véleményem szerint tíz tényező együttállása kellett ahhoz, hogy ez a végeredmény kialakuljon.
1. MAGYAR PÉTER GYŐRI KAMPÁNYZÁRÓJA
Bár hivatalosan egyik jelölt sem mondhatta el, hogy a Tisza Párt támogatását élvezi, Magyar Péter kampányzáróján olyan sokan voltak a Dunakapu téren, mint a legsikeresebb ingyenes nagy nyári koncerteken. Aki nem volt ott, az is tudott róla, s ahogy több elemző is leírta: a Fidesz félelemre építő üzeneteivel ellentétben a politikában most feltűnő új vezéregyéniség elhozta minden városba a reményt.
2. BORKAI ZSOLT VISSZATÉRÉSE
Mindez persze nem lett volna elég a városban Borkai Zsolt visszatérése nélkül. A korábbi polgármester kampányát arra építette, hogy az ő idejében minden jobb volt, és majd ő újra sikeres pályára állítja a várost. Már az első pillanattól látszott, miután a korábbi években mindig mindent a Fidesz nyert, első körben tőlük vehet el szavazatokat, csak azt nem lehetett tudni, hogy mennyit. A kormánypárt eddig mindent pontosan és előreláthatóan mért, a hozzánk eljutó információk alapján érezhették, hogy baj van, hiszen az utolsó hétben komoly mozgósítás volt Győrben is, ahol egy dologot biztos láttak előre, hogy az orvos-professzor személyisége nagyon megosztó.
3. DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS NÉPSZERŰSÉGE FOLYAMATOSAN CSÖKKENT
Bár a győri Fidesz egyik alapítója hatalmas lendülettel vetette bele magát a munkába, már a nyitása is komoly feszültésget okozott a Városházán. Hiszen amikor Balogh Józseftől átvette a vetezői tisztséget Borkai Zsolt, számítani lehetett arra, hogy a vezetők közül sokan nem folytathatják a munkát. De itt egy Fidesz – Fidesz csere volt, Dézsi Csaba pedig a politikában szokatlanul saját pártjának kinevezett embereit is lecserélte, és olykor úgy támadta a Borkai-érát, mintha elődje minimum a DK polgármestere lett volna. Később nyíltan és olykor a szakemberekkel történő konzultálás előtt, saját véleményét megfogalmazva kommunikált, és ahogy vetélytársai többször is nehezményezték: sokakkal lekezelően és arrogánsan bánt. És volt, ahol ez most láthatóan visszaütött. Az, hogy az elutasítottsága magasabb volt, mint ellenfeleinek feketén-fehéren ott látszik igazán, hogy a testület amúgy nagy többséggel Fideszes marad, ráadásul a saját körzetében képviselő jelöltként több szavazatot kapott, mint polgármester jelöltként. Nádorvárosban Pintér Bence ebben a tekintetben le is győzte.
4. A GYŐRI ÜGYEK
Dr. Dézsi Csaba András ugyan kijött egy 24 pontos tervvel, hogy merre vinné tovább a város fejlődését, az emberek számára igazán fontos ügyeket nem ő vitte, nem ő tematizálta. Már a ciklusa elején a győri színház lebontásával felkorbácsolta az indulatokat, és volt több olyan téma, amikor láthatóan nem a többség oldalára állt. Ez persze nem feltétlenül baj, de a választásoknál időnként a többségre nagy szükség van. És volt egy téma, ami miatt úgy tűnik a korábbi polgármestert a szavazók nagyon megbüntették.
5. A GYŐRSZENTIVÁNI AKKUMULÁTORGYÁR
Ha valahol igazán ment az adok-kapok, az Győrszentiván volt, ahol az Ipari Park egyes bővítési tervei ellen komoly tiltakozáshullám indult. A regnáló polgármester ráadásul nyíltan sértegette nemcsak az aktivistákat, hanem azokat is, akik hisznek nekik. Márpedig úgy tűnik, hogy alaposan beleégett valamennyiükbe, hogy rendszeresen sötétzöldeknek nevezte őket Dr. Dézsi Csaba András, hiszen a 13. választókörzetben amellett, hogy Dr. Balogh-Farkas Renáta az egész városban a legnagyobb fölénnyel nyert, a polgármesterre a szavazatok negyede sem érkezett.
6. PINTÉR BENCE FELISMERTE GYŐRSZENTIVÁN FONTOSSÁGÁT
A Tiszta Szívvel a Városért Egyesület ezzel szemben nemcsak egyetértett a szentivániak kezdeményezésével, de úgy döntöttek, hogy nem indítanak jelöltet Dr. Balogh-Farkas Renáta ellen, hanem őt támogatják. A húzás bejött, s bár a Fidesz-KDNP szimpatizánsok szavazatai megoszlottak Pintér Bence és Borkai Zsolt között, az új polgármester így is több, mint 1000 voks előnyt építhetett ki magának itt Dézsi doktor előtt.
7. ÉS AKKOR POLLREISZ BALÁZS VISSZALÉPETT
A választási kampány elején készítettünk egy sorozatot, ahol a polgármesterek nálunk 45 percben elmondhatták a gondolataikat. Itt többektől is előjött az összefogás lehetősége, de Pollreisz Balázs, az MSZP városi elnökén kívül tettekben ez senki másnál nem jelentkezett. Ha a szocialista képviselő csak annyi szavazatott vitt volna el, mint Glázer Tímea, akkor már simán nyert volna dr. Dézsi Csaba András, csakhogy Pollreisz Balázs beállt Pintér Bence mögé, és vele kampányolt. Ezt az ugyan ma már az ezredfordulóhoz képest kevésbé markáns, de összességében mégis jelentős szocialista érzelmű szavazók láthatóan figyelembe vették.
8. GLÁZER TÍMEA NEM LÉPETT VISSZA
Bár nem politológus, hanem csak egy újságíró vagyok, aki időnként a politikával is foglalkozik, meggyőződésem, hogy a DK azzal, hogy nem léptette vissza polgármester jelöltjét, legalább ennyire segítette az összefogást. Gyurcsány Ferenc személye talán a legmegosztóbb a magyar politika rendszerváltás utáni időszakában, így nemcsak hozott volna, hanem vitt is volna sok voksot a Demokratikus Koalíció megjelenése.
9. DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS LÁTVÁNYOSAN SEMMIBE VETTE UTÓDJÁT
A jelenleg regnáló polgármester ahol csak tudott, igyekezett jelentéktelennek feltüntetni Pintér Bencét. Még a gratulálásnak induló posztjában is odaszúr, hogy Győrben a többség egy olyan emberre adta a voksát, aki "mind tudásában, mind tapasztalat hiányában tökéletesen alkalmatlan erre a feladatra." – írja Dr. Dézsi Csaba András. Úgy tűnik, mindez kontraproduktív volt, a már korábban említett ügyek feltárása sok győrinek elegendő volt, hogy úgy lássa: hamarabb húzza be a voksát a TVSZ jelöltjére, mint a szívsebsész professzorra.
10. TISZTA SZÍVVEL A VÁROSÉRT EGYESÜLET
Az utolsó ok, hogy Pintér Bencének volt csapata. Elsőként jelentette be, hogy ő a kihívó, és Győrszentivánt leszámítva minden körzetben aktívan kampányolt csapata. Nem sajnálták a munkát, az időt, sok helyen látni lehetett őket, valószínű több ezer emberrel, talán tízezrekkel is beszélgettek, és ez kifizetődött. Bár egyéni körzetben nem tudtak átütő sikert elérni, a Fidesz-KDNP után nekik lesz a legtöbb képviselőjük az új testületben.
Valószínű ezek a pontok egyesével nem lettek volna elegendőek, de így összességében mégis Pintér Bencének kedveztek. Persze, hogy hogyan tudja majd vezetni kisebbségben a várost, az nagy kérdés, de itt van előtte az egész nyár, hogy erre készítsen magának egy forgatókönyvet. Dr. Dézsi Csaba András pedig ott ül majd vele szemben a testületben, hiszen nyolcadszor is nyerni tudott egyéni körzetében, miként a korábbi városvezető Borkai Zsolt is bekerült az új testületbe. Kíváncsian várjuk a folytatást.