Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Újra két számjegyű béremelésre lenne szükség a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újra két számjegyű béremelésre van szükség januártól Magyarországon – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke hétfő reggel a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az elnök elmondta, a legfrissebb statisztika szerint 11,7 százalékkal emelkedtek átlagosan a bérek az országban.  A bérek növekedése már negyedik éve tart, ami az utolsó három évben 10 százalék feletti volt. Az elnök szerint a már zajló bértárgyalások során a munkaadói oldal ezt meg akarja állítani, hiszen 5 százalékos ajánlatokkal álltak elő. „Ők is tisztában vannak azzal, hogy ha nem fizetik meg a munkaerőt, akkor el fog tűnni a munkahelyekről” – fűzte hozzá.

(MTI)