Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Vasárnap érkeznek Győrbe a bencés templom harangjai

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vasárnap érkezik Győrbe a Loyolai Szent Ignác bencés templom hat új harangja, amelyet Ferenc pápa megáldott Rómában december 7-én. Az összesen hét harangból álló együttes először december 24-én, az éjféli szentmise előtt szólal meg.

 

Sárai-Szabó Tamás Kelemen templomigazgató elmondta, hogy az idén 375 éves templom harangjait a győri önkormányzat, helyi vállalkozások, a bencés perjelség és győri polgárok adománya révén 37 millió forintból, az 1599-ben alapított innsbrucki Grassmayr Harangöntödében öntötték újra.

A hat új harangot november 28-án öntötték, méretüket és eredeti hangképüket a fennmaradt harangszék, nyelvek és jármok méretei, valamint levéltári források alapján rekonstruálták.

A templom eredeti négy harangját az első világháborúban lefoglalták és beolvasztották. Csak az 1744-ben, Bécsben öntött Szent Ignác-harang maradt meg, amelyet azonban repedés miatt 1853-ban Kőszegen újraöntöttek. A 3,3 tonna súlyú harang Szent Benedek nevét kapta.

Az új harangok közül a Szent Mór-harang súlya 1900 kilogramm, a Szent Mihály-harangé 780 kilogramm, a Szent Ignác-harangé 560 kilogramm, a Szent Márton-harangé 230 kilogramm, a Szent Maurus-harangé 170 kilogramm, a Szent Placidus-harangé pedig 100 kilogramm.

A harangokat a győri önkormányzat vasárnap délután fogadja a Városháza előtt, majd azokat ünnepélyes menettel viszik a Széchenyi térre a bencés templom elé, ahol egy hétig bárki megtekintheti. a harangokat december 18-án szenteli fel Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Veres András győri megyés püspök és Fazakas Márton csornai apát.

Az új harangokkal együtt a győri bencés templom csatlakozik Magyarország legtöbb haranggal rendelkező templomaihoz, a Mátyás-templomhoz és a Kalocsai Főszékesegyházhoz.

A Loyolai Szent Ignác bencés templom a mai Magyarország legkorábbi barokk stílusban épült temploma, amelyet a jezsuiták építtettek 1634 és 1641 között. 1802-ben került a templom a bencés rendhez, miután 1773-ban Mária Terézia elrendelte a jezsuita rend feloszlatását.

(Forrás: MTI)