Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Véletlenül megalkották a mutáns enzimet, ami lebontja a műanyagot

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kutatók megalkottak egy mutáns enzimet, ami lebontja a műanyag palackokat – és mindez ráadásul véletlenül történt – olvasható a 444.-hu-n. Ez óriási áttörést jelenthet a világot sújtó műanyagpalack-krízisben.

 

A kutatásot egy 2016-os felfedezés inspirálta: akkor Japánban, egy szeméttelepen fedeztek fel egy olyan baktériumot, ami természetes fejlődés után eljutott oda, hogy megegye a műanyagot. Ezután nyilvánosságra hozták a kulcsszerepet játszó enzim részletes szerkezetét – majd megkíséreltek módosítani ezen az enzimen, hogy kiderüljön, hogyan fejlődik. A tesztek pedig azt mutatták: a molekula ezután még inkább képes volt lebontani a PET-palackokat.

Döbbenetes volt, amikor kiderült, hogy még fejleszteni is lehet az enzimet – mondta Prof John McGeehan, a University of Portsmouth professzora, a kutatás vezetője. A mutáns enzimnek néhány nap kell, hogy lebontsa a műanyagat – sokkal kevesebb, mint az óceánoknak, amik évszázadok alatt képesek erre. A kutatók szerint viszont még ennél is gyorsabb lehet, és el lehet majd érni, hogy ebből nagyüzemi működés legyen. Azt remélik, hogy ezzel az enzimmel lebonthatják a műanyagot eredeti komponenseire, így pedig újra lehet majd hasznosítani. Percenként egymillió műanyag palackot adnak el világszerte, ennek pedig csak 14 százalékát hasznosítják újra, jelentős része így az óceánokba került.