Havi cikkek: Augusztus, 2010
Harmadik műhelyfoglalkozás a magyar-szlovák együttműködés keretében
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség a Nagytapolcsány és Nyitra Regionális Fejlesztési Ügynökséggel együttműködve 2009 októberében indította útjára HUSKI (Magyarország-Szlovákia Kezdeményezés egy Fenntartható Hálózati Együttműködésért) elnevezésű projektjét. Ennek keretében műhelyfoglalkozás-sorozatot szervez magyar és szlovák szakemberek részvételével.
Fogathajtó-verseny Abdán
Fogathajtó-versenyt rendeznek augusztus 7-én az Abdai Lovaspályán. A programok kilenc órakor kezdődnek. A versenyen kétfordulós kombinált akadályhajtás lesz póni-, egyes-, kettes- és négyes fogatok részére.
Az ismeretlen Domján János
Augusztus 5-én, délután 4 órakor nyílik az Esterházy-palota ?Az ismeretlen Domján József" címmel a grafikusművész kiállítása. A hazánkban kevésbé ismert alkotó kiállítása szeptember 15-ig lesz látható.
Zséda koncerttel érnek véget a Nyári Zenés Esték
A szombaton este fél kilenckor kezdődő Zséda koncerttel érnek véget a Nyári Zenés Esték programjai. Az élő fellépésre az énekesnő nem csak legismertebb dalait hozza el, hanem egy különleges showműsorral is készül: rengeteg táncossal és látványos koreográfiával. Esős idő esetén a koncertet vasárnap rendezik meg.
Támogatja diákjait Tápszentmiklós
Különleges támogatás jár az iskolakezdőknek a Győr-Moson-Sopron Megyei Tápszentmiklóson. A faluban nem csak a könyveket és a füzeteket kapják teljesen ingyen az iskolások, de ezen felül minden családnak plusz 10 ezer forintos egyszeri támogatást is jár.
Bőnyben és Mezőörsön osztott építőanyagokat a Magyar Vöröskereszt
A Magyar Vöröskereszt megkezdte árvízi segélyprogramjának második ütemét, melyben építőanyagok vásárlásával segíti a rászoruló árvízkárosultakat Győr-Moson Sopron megyében is. Szerdán (augusztus 4.) Bőnyben és Mezőörsön 100 családhoz juttattak el cementet, a későbbiekben pedig sódert és homokot kapnak az újjáépítési munkálatokhoz.
Terjeszkedik az Audi
Újabb beruházásokra készülhet az Audi Győrben, ugyanis egy közel 200 hektáros területet vásárolt jelenlegi gyára közelében. A cég áfa nélkül 5,2 milliárd forintot fizetett a Honvédelmi Minisztérium birtokában lévő földért. Az adásvételi szerződést már aláírták, sőt vélhetően az összeg is befolyt az állam kasszájába.
Októberben ismét választunk
Október 3-án tartják az önkormányzati választásokat. Az értesítőket és ajánlószelvényeket két hét múlva kezdik el kipostázni a lakosságnak.
Estig szünetel a melegvíz szolgáltatás
A Győrhő tájékoztatja fogyasztóit, hogy 2010. augusztus 3-án 0.00 órától 20.00 óráig a város területén a melegvíz szolgáltatás szünetel. A Győrhő az egész távhőrendszert, illetve a primer távhőhálózat egyes részeit érintő karbantartási munkálatok miatt szünetelteti a szolgáltatást a fenti időben. A szolgáltató a lakosság megértését és türelmét kéri.
Ismét lesz Barokk Esküvő Győrben
A XVIII. Barokk Esküvőt rendezik meg Győrben augusztus 13. és 15. között. A látványos ceremónia mellett egyéb kulturális programokkal is várják a 3 nap alatt az érdeklődőket.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2024.05.16.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a személyijövedelemadó-bevallási tervezetek átnézését.
Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Távközlési Világnapot a Széchenyi István...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A Tripadvisor közzétette a 2024-es...