Havi cikkek: Január, 2011
Befejeződött a TISZK tagiskola fejlesztés
Befejeződött a Térségi Integrált Szakképző Központ tagiskoláinak fejlesztése, amely a húsz intézményből hatot érintett. A támogatásoknak köszönhetően mintegy 860 millió forint érkezett a városba. Ebből a pénzből épült meg az a központ is, ahol a projekt zárórendezvényét tartották.
Jótékonysági sportgála
A tavalyi sztárgála sikerén felbuzdulva az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány immár hagyományteremtő szándékkal ismét öregfiúk labdarúgó tornát szervez, így újra legendás labdarúgók lépnek pályára a Magvassy Sportcsarnokban. A ?Quaestor focigála az egészséges újszülöttekért" nevet viselő kispályás tornán február 5-én, szombaton a házigazda ETO mellett itt lesz a Ferencváros, az Újpest és az MTK is, méghozzá a legerősebb csapatával.
Felújítják a kapuvári Járásbíróság épületét
Kapuvár Város Önkormányzata több millió forint uniós támogatást nyert el a Nyugat-Dunántúli Operatív Program ?Kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések" című pályázati kiírásán. A több mint 56 millió forint összköltségvetésű beruházásból a Járásbíróság épületét újítják fel.
Forgalomkorlátozás lesz belvárosban
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz pénteken reggel fél 8-tól 13 óráig a Jókai utcán a Révai u. és a Szent István út közötti szakaszon. A korlátozás ideje alatt a lezárt útszakaszra mindennemű járművel behajtani tilos.
Kisebb földrengés volt Bábolnán
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2 és feles erősségű földrengés volt Bábolna térségében szerda este - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma. A 21 óra 23 perckor regisztrált talajmozgást a lakosság is érzékelte, az obszervatóriumba károkról nem érkezett jelentés - tudatta közleményében az obszervatórium. (mti)
Segítség!
Tűz volt a Budai úton
A Kárpát-medence, mint a gyógyító erők és vizek földje A szent helyek gyógyító ereje
Gyógyító hagyományok című sorozat előadása. Előadó: Born Gergely történelemtanár.
helye: Bezerédj-kastély
Két új oktatási épülettel bővült a győri egyetem
Két új oktatási épülettel bővült a Széchenyi István Egyetem. Az ünnepélyes műszaki átadást szerda délután tartották. Az épületek jelképes kulcsát Persztegi Imre, a kivitelező cég vezérigazgatója adta át dr. Szekeres Tamásnak, az Egyetem rektorának. A két létesítmény pontosan a határidőre, másfél év alatt készült el.
NEKED AJÁNLJUK
Idén nyáron is helyjegyet kell váltani a balatoni kiemelt InterCitykre és...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A Tripadvisor közzétette a 2024-es...