Látom a közösségi oldalakon, hogy elég komoly kampány és posztolás indult azért, milyen formában induljon – vagy éppen ne induljon újra az oktatás. A legtöbben már elfogadták, hogy hétfőn újra mindenkinek kötelező lesz suli, de sokan úgy vélik, ha már lesz, akkor könnyed és laza legyen.
Jó, tanulni azt ha muszáj lehet, de doga ne legyen.
Ahogy nézem van már olyan iskola is, ahol az igazgató nyilvánosan utasításba adta, hogy márpedig az első héten tilos lesz dolgozatot íratni. Maximum azt a diákot lehet számon kérni, aki ezt igényli.
Mielőtt leírnám az álláspontomat, rögzítenék néhány tényt, ammivel nyilván én is tisztában vagyok:
- Tudom, hogy a digitális oktatás nemcsak minden iskolában, minden tanárnál másként működött
- Azt is tudom, hogy biztos sok olyan gyerek van, aki lemaradt, nem vett részt az órákon
- Nyilvánvaló, hogy ez most nem olyan, mintha a tavaszi szünetről mennének vissza
- És azzal is egyetértek, hogy nekik most találkozni, beszélgetni kell, örülniük, hogy újra együtt vannak.
Az jelenséget mégsem értem.
Szerintem minden tanár tisztában van nemcsak ezekkel, hanem azzal is, hogy a saját tanítványai közül ki milyen képességű. Ki mennyire volt aktív, és kinek mire van szükssége. Biztos, hogy mindegyükük először fel akarja mérni, hogy ki hol tart, miben tartotta a lépést és miben maradt le a többiektől. És ehhez majd kiválasztja a szerinte legjobb módszert.
Nem hiszek abban, hogy mindenhol és mindenkinél mindent ugyanúgy kell csinálni, hiszen minden történet és helyzet más.
Amiben pedig a legkevésbé hiszek, hogy mi szülők mondjuk meg, hogy majd mi lesz a jó a gyerekeknek az iskolában.
Éppen elég csapdába löktük már az oktatást, most megint kezdjük?
Miért kell megint úgy viselkedni, mintha mindannyian már nagymamák lennénk, és az unokáinkról lenne szó?
Mert az rendben van, hogy a nagyi az unokát elkényezteti, de az iskolának és a szülőnek is ez a legfőbb feladata?
- Oké, akkor a menzán is legyen minden nap paradicsomleves meg makaróni, mert azt szeretik.
- A tesin a fiúk csak focizzanak és soha ne fussanak, mert az fárasztó.
- Irodalomból elég lenne Petőfit megtanítani, maximum még Arany.
- Matematikából is jobb, ha számológéppel számolnak, úgyis van a telefonján mindenkinek.
- Fizika és kémia meg elég ha fakultáción van, a többieknek minek?
Órákig lehetne folytatni a sort.
De akkor mindjárt vegyük is le szépen az összes táblát a bejáratnál, és írjuk ki az iskola helyett, hogy kisdedóvó.
Igen, tudom, hogy nem voltak iskolában már egy ideje, de azt is, hogy ettől még tartották egymással a kapcsolatot. Ettől még sokan beszéltek egymással, találkoztak egymással, tudnak egymásról. Ha fizikailag sokan nem is ölelhették meg annyiszor egymást, azért nem voltak mindannyian egy külön lakatlan szigeten!
Biztos vagyok benne, hogy a legjobban mindenkinek a szünetek, az órák alatti beszólások, a suli utáni ökörködések hiányoztak.
De ezt nem lehet úgy pótolni, hogy akkor azt mondjuk, most ellazázzuk ezt az öt hetet. Mert akkor inkább menjenek el minden nap egy osztálykirándulásra, az úgyis a legjobb buli.
Persze magyarok vagyunk, lovas nemzet, ügyesen átesünk mindig a ló túlsó oldalára, vagy ha rajta ülünk akkor meg hátrafelé nyilazunk.
Én örülnék, ha rajta maradnánk a lovon és ha lehet inkább mégis előre mennénk.
Ahol az oktató eldönti, hogy lépésben vagy vágtában haladjunk, mert ismeri a ló és a lovas képességeit. Elkészíti a lovasnak a pályát, tesz elé akadályokat, amit meg kell ugrani – ha meg nem sikerül akkor ad némi büntetőpontot. Vagy azt mondja: ismételjük meg újra és segít kijavítani a hibákat. Mert csak így lehet fejlődni.
De most megint úgy tűnik, hogy mi szülők kedzünk átmenni szurkolóba. Talán nem véletlen, hogy egy-egy nyílt órán kívül nem engednek be minket az iskolába – és sok helyen a szülő az edzést vagy a különfoglalkozást sem nézheti.
Mert neki ott semmi dolga nincs.
Az a feladata, hogy megbízzon a trénerben, és ha majd ő igényli, a megfelelő módon segítse a munkáját.
Ha valamit visszahoznék a "mi időnkből", akkor éppen ez, hogy nem hímestojásként kezeljük a gyerekeinket.
Mert az iskolában ezt a problémát is mi, szülők idéztük elő. A spirál tőlünk indult, az intézmények pedig hosszabb-rövidebb ideig ugyan ellenálltak, de aztán belátták, hogy nincs más út.
Hogy mire gondolok?
Talán többen emlékeznek még arra a korszakra, amikor szabad volt az általános iskolai választás.
Mi történt ekkor?
Hirtelen mindenki elkezdett szinte csak ötösöket adni. Mert elindult az iskolák között egyfajta verseny, és sokan azt hitték, hogy az a jó iskola, ahol sok a jó tanuló, és ahol sok a jó tanuló, ott sok az ötös. Oda adták be a szülők a jelentkezési lapot.
Aztán hiába volt már elég tanuló, de semmire nem volt pénz. Ekkor megint mi szülők kezdtünk el segíteni – no de az hogy néz ki, hogy rossz jegyet kap az iskola egyik mecénásának a gyereke? És ha a diák történetesen nem tanul mi legyen? Irassunk egyszerűbb dolgozatot, abból majd ötöst kap ő is. Meg nyilván a sok nála jobb képességű is.
Én amikor gyerek voltam az általános iskolában a 6-7. legjobb bizonyítványt vittem haza, az átlagom éppen 4.0 volt. De ehhez jól kellett viselkednem, mert a két ötösöm egyike mindig a magatartás volt.
Ma a 4.0-ás átlaggal a legtöbb iskola legtöbb osztályában a sereghajtók között lennék. Én lennék aki lusta vagy gyenge képességű. Annak idején én voltam az átlag.
Néhányan furcsán néztek rám, amikor eldicsekedtem vele, hogy a gyerekem megkapta az első hármasát.
Azt hitték nem vagyok normális (ez mondjuk igaz lehet, de az egy másik téma)
Pedig az a hármas sokkal többet ért, mint előtte a sok ötös. Abból saját maga megtapasztalta, hogy ha nem tanul és még szerencséje sincs, akkor azzal, hogy figyel az órán, bizony csak a hármasig jut. Ha tanul, akkor négyes, és ha oda is figyel a dolgozatnál, akkor pedig ötös. Nyilván kisebb-nagyobb szerencsékkel és pechekkel ez változhat, de nagy általánosságban igaz.
De ehhez kellenek a számonkérések. Mi meg azt mondjuk, hogy most aztán ne legyen, mert így a gyerekek szorongva mennek iskolába, félnek. És nem is szeretnek majd iskolába járni.
Szerintem az én generációm többsége sem szeretett iskolába járni, mégsem szorongott emiatt egyikünk sem. Félni persze egy fizika dolgozattól persze, hogy féltünk, de jobb volt, ha csak pár napot féltünk, mint ha két hetet kellett volna.
Feloldjuk-e a szorongását a gyerekeknek, ha egy hétig nem lesz dolgozat?
Mert ha pl. május 10-én ugye az említett iskolában nem lesz majd dolgozat, de a tanár bejelenti, hogy akkor 20-án jön a témazáró, akkor aki eddig 2-3 napot szorongott volna, az most kap még egy hetet. Lehet tíz napot előre szorongani.
A tanulást és a befektetett munkát úgysem lehet megúszni. Vagy a rossz jegyet. A kettő együtt nem fog menni.
A legnagyobb hibának azt látom, hogy szerintem nekünk szülőknek egy csomó minden probléma, ami a gyereknek amúgy nem is az.
Ami a gyereknek eszébe se jutna, ha mi nem mondjuk el neki. És ahelyett, hogy megnyugtatnánk, még mi lovaljuk bele a saját elképzeléseinket és bizonytalanítjuk el.
Éppen ezért én a végtelenségig le szoktam egyszerűsíteni az egészet.
Akarunk-e bármilyen eredményt elérni vagy nem?
Ha nem, nincsen semmi baj, kapunk pár rossz jegyet, vagy kibekkeljük a szezont és közben jól is érezhetjük magunkat. Ha nincs elvárás, akkor a gyengébb teljesítmény nem kudarc, hanem egy reális állapot.
De ha akarunk valamit, akkor azért tenni kell. És ez tanárok és edzők nélkül nem fog menni.
Mert mi szülők egyre inkább úgy viselkedünk, mint a nagymamák. Akikre nagyon nagy szükségünk van, de ha mindenki nagymamaként kezd viselkedni, akkor bizony felborul az egyensúly.
Szerintem egyébként a tanárok is nagyon várják már az iskolát.
A digitális oktatás ugyanis megmutatta, hogy milyen részfeladatoknál lehet ez nagy segítség, és persze azt is, hogy a jelenléti tanítást semmi nem pótolhatja. Ráadásul nem csak sokkal több munka is van vele, hanem akik a pedagógus pályát választották, valószínű nem az online oktatás miatt vágtak bele.
Úgyhogy én nem félek a hétfőtől, biztos vagyok benne, hogy rendben lesz. Kicsit ugyan korábban kell majd felkelni, de sokkal többet fog mindenki nevetni és rengeteg sztorival jön majd haza.
Én hiszem, hogy sokkal jobb lesz, mintha maradna a digitális oktatás – beleértve akár azt a fránya fizika dolgozatot is.
