Hosszú Katinkának beírtam egy fekete pontot

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem hiszem, hogy sokan élünk itthon akik egy területen annyira kimagasló eredményekre képesek, mint az úszásban Hosszú Katinka. Nekem például semmiféle ilyen képességem nincsen – és valószínű nem is lesz.

Abban viszont hiszek, hogy ha valakit példaként állítunk a felnövő generáció elé, akkor annak nem elég csak a szakmájában jónak lenni, ahhoz más emberi tulajdonságokra is szükség van. 

Most, hogy kijött az úszó válogatott olimpiai összeállítása, és kiderült, hogy Hosszú Katinka négy számban is rajthoz szeretne állni, a világklasszis úszóban nagyot csalódtam. Ezeket a számokat választotta ugyanis:

  • 200m hát
  • 200m pillangó
  • 200m vegyes
  • 400m vegyes

A fekete pont a második számért jár. Hogy miért?

Ahhoz, hogy a történet érthető legyen, egészen vissza kell mennünk az előző olimpiáig. 

Rióban az olimpia aranyakat halmozó Hosszú a sűrű program ellenére bevállalta a 200 m pillangót a programjába, hogy aztán ott a helyszíne visszalépjen a szerepléstől.

Miután egy számban egy ország csak két sportolót indíthat, nyilván indulhatott volna helyette valaki más. Történetesen ott és akkor Jakabos Zsuzsanna, az akkor már győri színekben úszó egykori pécsi klasszis. 

Az idei ötkarikás játékokra is kettőnél többen megúszták az induláshoz szükséges "A" szintet. A tavaszi budapesti Európa-bajnokságon ráadásul azt is tesztelni lehetett, hogy ki hol tart, hiszen az EB-n négy versenyzőt nevezhet a szövetség – igaz, csak ketten juthatnak közülük be a döntőbe. 

A távon Kapás Boglárka érte el a legjobb időt az előfutamok során, Hosszú Katinka a második, míg Jakabos Zsuzsanna a negyedik helyen zárt. Vagyis a győri úszó döntős idővel nem került döntőbe.

Hosszú egyébként láthatóan még nincs tökéletes formában, de ismerve a képességeit biztosak lehetünk abban, hogy a tokiói játékokra abban lesz. A kérdés így az volt, hogy hány számot akar úszni.

Ebben szerepet játszik nyilván az első nyolc helyezettnek járó itthoni pénzdíjazás is, de legalább ennyire fontos az, hogy szakmailag mi az, ami kivitelezhető, és mi az, ami minden logikát nélkülöz.

Sajnos úgy tűnik, ebben a vállalásban ilyen is van.

Itt a július 28-i, csütörtöki program, magyar idő szerint 17.30 és 20.05 között ez történik majd (vagyis helyi idő szerint délelőtt 11 óra körül csobbannak vízbe a rajtkőről)

  • 1-2. Men's 100m Freestyle Semifinals
  • 3. Women's 200m Freestyle Final
  • 4. Men's 200m Butterfly Final
  • 5-6. Women's 200m Butterfly Semifinals
  • 7. Women's 200m Freestyle Victory Ceremony
  • 8-9. Men's 200m Breaststroke Semifinals
  • 10. Men's 200m Butterfly Victory Ceremony
  • 11. Women's 200m Individual Medley Final
  • 12. Women's 1500m Freestyle Final
  • 13. Women's 200m Individual Medley Victory Ceremony
  • 14. Men's 4 x 200m Freestyle Relay Final
  • 15. Women's 1500m Freestyle Victory Ceremony
  • 16. Men's 4 x 200m Freestyle Victory Ceremony

Azaz ismét ott van a programban egymás nyakán a 200 pillangó két középfutama, és kb. 20-25 perccel később jön a 200 m vegyes döntője. Ugyanúgy, ahogy Rióban is.

Jakabos Zsuzsanna képességei alapján ahogy Rióban, úgy Tokióban is bejuthatna az olimpiai döntőbe. De miután a sportág jelenlegi királynője számára csak saját maga létezik, ő bevállalta ismét a 200 m pillangót. 

Nem kérdés, hogy jelenlegi formájában Hosszú Katinka jobb eredményre lehet képes, mint Jakabos Zsuzsanna. Feltéve ha rajthoz áll.

De  ha élete formájában Rióban nem tehette meg, hogy bevállalja az előfutamot szűk fél órával az egyik legbiztosabbnak tűnő aranya előtt, most, amikor rezeg a léc, vajon bevállalja?

Aligha.

Meggyőződésem, hogy Katinkának esze ágában nincs 200 pillangót úszni, hacsak nem esik ki előző nap a 200 m vegyes középfutamában. 

Örülnék, ha az események pár hét múlva rámcáfolnának.