Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Egyértelműen a 2023-as év legfontosabb popkulturális és feminista ikonja lett a Mattel babája. Taylor Swiftet persze nem előzhette meg.

99 hús-vér nőt válogatott össze a Forbes a világból, hogy megmutassa az erős nők százas listáját. Jól látja olvasónk, a matek nem stimmel ebben a mondatban, ami nem csoda. A századik helyezett nem hús-vér, hanem fröccsöntött plasztik nő lett, nem akárki ám, a játékipar egyik legismertebb brandje:

Barbie baba.

Nyilván a gazdasági lapnál is érezték, mindez magyarázatra szorul. Ez a magyarázat azzal indít, hogy világszerte egyre szűkülnek a nők jogai (nem kell ehhez Afganisztánig menni, ld. az utóbbi években pl. a lengyel törvényhozás és az amerikai legfelsőbb bíróság is korlátozta az abortuszjogokat). Épp ezzel indokolja a plasztikbaba felívelését a Forbes, hisz Greta Gerwig feminista filmeposza a sok, olykor jogos kritika ellenére is ismét rivaldafénybe helyezte a nemi egyenlőség kérdéskörét.

Lisa McKnight, a Mattel márkaigazgatója egyenesen azt mondta, Barbie „egy olyan erő, amivel számolni kell”, aki mozgalmat indított el. Marketingszempontból ez cáfolhatatlan, a Barbie babák eladásai 16 százalékkal nőttek az előző évhez képest, sőt 2027-ig azt jósolják, hogy az összes gyártó összes játékbabájának eladásai ugyanilyen arányban lőhetnek ki.

Gerwig filmje 1,4 milliárd dollárt hozott és popkulturális ikonná vált. Az év színe a Barbie-rózsaszín lett az egyik festékgyártónál, a TikTokon és Instagramon 5 millió követő, a YouTube-on 12 millió feliratkozó fölé ment, és akkor még a Barbenheimer-őrületről nem is beszéltünk. Mindenesetre a cikk szerint a Barbie babák mutatták meg először a kislányoknak, hogy a függő családanyai szerep helyett/mellett annyi mindenre hivatottak az életben, az űrhajóstól a bérszámfejtőn át a sebészi szakmáig. Napjainkra a babák bőrszínben és alkatban is sokszínűek, nem csak a szőke, kékszemű, fehérbőrű, vékony alkatú Barbie kapható. A cikk így zárul:

„Az Erő Lista bíráiként elismerjük, hogy Barbie nem állíthatja vissza az amerikaiak reproduktív jogait, nem nyithatja újra az afganisztáni lányiskolákat, nem adhat szabadságot az iráni nőknek és nem mentheti meg a gázai és ukrajnai nőket a férfiak által gyártott bombák pusztításától. Csak a politikai, gazdasági és intézményi hatalommal bíró nők tehetik meg ezt.

Amit Barbie megtehet, hogy hangot ad a hangtalanoknak, erőt ad az erőtleneknek az inspirációs képességével.”

A top százas listán megnézheted, hanyadik lett Ursula von der Leyen, Taylor Swift, Beyoncé vagy épp Novák Katalin (spoiler: nincs a listán, de a barbadosi miniszterelnök igen).