Kezdőlap KÉK HÍREK

Budapesti nevelőintézetbe vitték a terrorizmus előkészítésével gyanúsított győri fiút, aki tagad

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gyanú szerint nyilvános kivégzésre készült egy 15 éves győri diák, a TEK kommandója csapott le rá, a Blikk információi szerint az FBI is részt vett az akcióban.

A fiú egy ismerősével csetelt az egyik közösségi médiafelületen, a hol magyar, hol angol nyelvű párbeszédre pedig az FBI figyelt fel, Itt használta a fiú a „public executions”, vagyis nyilvános kivégzés kifejezést is.

Most úgy tudni, a kamasz muszlimokat, feketéket és LMBTQ-embereket akart megölni február 1-jén. Azt, hogy pontosan hol és hogyan képzelte, a csetelésből nem derült ki, mint ahogy az sem, hogy a kiszemelt áldozatai kik lehetettek volna. Annyit írt az ismerősének, hogy „megcsinálom”, és majd nézze a híradóban.

Az ügyészség kezdeményezte a kamasz letartóztatását, a fiút egy budapesti nevelőintézetbe szállították. A Telexnek adott ügyészségi válaszból kiderült az is, hogy a kamasz tagadásban van, megfellebbezte a végzést, ezért az nem végleges.

A rendőrség közleménye szerint a diákot terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. 

(Képünk illusztráció: police)