Gesztusok nélkül nem fog menni

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem kapott elég pubicitást, ezért én most itt megemelem a kalapom a magam, és a hozzám hasonlóan gondolkodók nevében Igor Matovic szlovák kormányfő előtt a trianoni évforduló kapcsán. Ő és miniszterei június másodikán összejövetelt rendeztek a pozsonyi várban a békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából, erre 100 felvidéki magyar közszereplőt hívtak meg.

„A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van” – ez volt az esemény mottója.

Lám, így is lehet. Több, mint 25 éve tudósítom a különböző országos televíziókat innen a régióból, a 90-es évek végén, a kétezres évek elején különösen a Duna TV-nek sokat jártunk át a Felvidékre, akkor még más hangok voltak. Szerencsére Meciar már rég sehol, kezdenek a hangok megváltozni. Talán mára mindenki belátta, hogy egymás ellen nem fog menni, együtt viszont erősebbek lehetnek.

Annak ugyanis komoly gesztusértéke van, hogy éppen egy számunkra fájó, de mégis fontos évforduló kapcsán nyújta egy olyan ország vezetése a kezét, ahonnan eddig sokszor éppen az ellenkezőjét hallottuk, ha a kisebbségi magyar érdekekről volt szó.

Matovic a beszámolók szerint magyarul köszöntötte a résztvevőket, majd a magyar kultúra gazdagságát dícsérte:

„Legyünk közösen büszkék arra, hogy a mai Szlovákia területén olyan nagyságok éltek, mint az írók közül Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Márai Sándor, Grendel Lajos és mások. Nagy öröm számomra, hogy világhírű zeneszerzők is éltek és alkottak itt, mint Lehár Ferenc, Kodály Zoltán. Azt kívánom a szervezeteiknek, főleg a Csemadoknak, vagy a komáromi illetve kassai nemzetiségi színházaknak, hogy továbbra is ápolják a közös múltunkat. Kívánom azt is, hogy a magyar istentiszteletek minél több templomban lehessenek.”

Aztán itt egy másik történet, ez elég friss, pár perce került be a hírfolyamba:

„Nagyra értékelem a főpolgármester döntését a fővárosi trianoni megemlékezés kezdeményezéséről” – így reagált újságírói kérdésre Orbán Viktor a csütörtöki parlamenti ünnepi ülés után. Karácsony Gergely ugyanis azt kérte a fővárosiaktól, hogy járuljanak hozzá maguk is, hogy egy perce álljon le a város a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én, 16 óra 30 perckor. Egy percre meg fog állni a budapesti közösségi közlekedés, leállnak a metrók, a buszok, a villamosok – és arra kért mindenkit, hogy egy rövidke percre álljunk meg mi is, mindannyian.

Trianon 100. évfordulója kapcsán Győr városa is előrukkolt egy filmmel, azt gondolom ezt is érdemes megnézni, mert nagyon jól sikerült. Gratulálok az alkotóknak!