Gyógyító versek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyugat-angliai Shropshireben nyílt meg a világ első olyan gyógyszertára, ahol pirulák helyett verseket adnak a „pácienseknek”. A verspatika ötletét Deborah Alma brit költő találta ki, aki maga tevékenykedik „gyógyszerészként” az általa megálmodott létesítményben. 

A költő vallja, hogy az általa felírt versek segítenek a pácienseknek a stressz és a fáradtság leküzdésében, de a „megtört szíveket” is „gyógyítják”. Természetesen a verseket nem csak úgy találomra adja, nehogy valami mellékhatás miatt beüssön a gikszer. A „gyógyszerésznek” állt költő egy konzultációra hívja a „pácienseket”, ahol feltesz nekik néhány kérdést, az egész folyamat pedig hasonlít egy valódi kivizsgáláshoz. Miután ez megtörtént, Alma „terápiás” verseket ír fel a „pácienseinek”, majd gyógyulni küldi őket.

A költő éveken keresztül dolgozott olyan betegekkel, akiket elmebajjal diagnosztizáltak. Elmondása szerint ekkor figyelte meg, hogy a versek milyen hatással vannak az emberekre. Hiszi, hogy a költészet képes megváltoztatni az emberek hangulatát és lekötni a figyelmüket. A verspatikához tartozik egy mentőautó is az Emergency Poet.

Forrás: transindex.ro