Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Ismét kerékpárosbarát település lett Tata!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A címet azok a települések nyerhetik el, amelyek sokat tesznek a kerékpáros életmód elfogadottságáért szűkebb és tágabb környezetükben.

Haladó Kerékpárosbarát Település címet nyert Tata az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a nem motorizált közlekedési módok népszerűsítése érdekében meghirdetett „Kerékpárosbarát Település és Munkahely 2019” pályázaton. A kerékpárosbarát cím alapvetően erkölcsi elismerés, amelyet azok a települések és munkahelyek nyerhetnek el, amelyek konkrét és kiemelkedő lépésekkel igyekeznek növelni a kerékpáros életmód elfogadottságát szűkebb és tágabb környezetükben egyaránt.

Haladó Kerékpárosbarát Település címet nyert Tata (Fotó: tata.hu)

A címre 2019-ben 34 település és 44 munkahely pályázott. A korábbi évektől eltérően a pályázatban egy lépcsőzetes díjazást alkalmaztak, ennek megfelelően: „kezdő”, „haladó” és „címnyertes” kategóriában hirdettek eredményt.

Tata a Haladó Kerékpárosbarát Település címet nyerte el, melyet egy éven keresztül lehet használni, így már újra elismert kerékpárosbarát városon haladnak majd keresztül az idei Giro d’ Italia versenyzői május 10-én. A világhírű országúti kerékpárverseny magyarországi szakaszának szervezőbizottsága sajtótájékoztatót is tartott Tatán.

Forrás: tata.hu