Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Megvan a neve az új komáromi hídnak!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Molnár Attila komáromi polgármester jelentette be, hogy a Magyarországot és Szlovákiát összekötő híd milyen nevet kapott.

Dr. Molnár Attila komáromi polgármester az új Duna-híd terhelési próbájakor jelentette be, hogy mi lesz az új átkelő neve. A Magyarországot és Szlovákiát összekötő építmény nevéről a két ország is egyeztetett, és végül a Monostori híd névre esett a választás. Az elnevezés egyébként ennél helyibb nem is lehetne, hiszen Komárom és annak Koppánymonostor városrésze között, a Monostori Erőd közelében ível majd át a Duna fölött az impozáns átjáró.

A városvezető felidézte, hogy 2017 októberében tették le a híd alapkövét a magyar és a szlovák miniszterelnökök jelenlétében. Az első acélelemeket 2018 júniusában emelték be a helyükre, 2019 tavaszán a pilonokat emelték be, őszre pedig már szinte teljesen össze is ért a híd két oldala. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közelmúltban járt az épülő hídon és nekünk adott interjújában is megerősítette azt, amit most dr. Molnár Attila: augusztusban biztosan átadható lesz az új híd.

A híd teljes hossza 600 méter, melyből a fő nyílás 252 méteres. A szerkezete egypilonos, ferdekábeles lesz. Az építmény öt nyílásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren található. A közvilágítás mellett a pilon és kábelek díszkivilágítást kapnak. A tervezett komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található. A pozsonyi Apollo után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja. A műtárgy 117 méterre magasodik majd a Duna fölé, a tartócölöpök 30-40 méter mélyen nyúlnak a földbe.

Forrás: Komárom város hivatalos oldala