Nyári gyakorlat Mórás szemmel

Nyári gyakorlat Mórás szemmel

A Diákjaink írták rovatban hétről-hétre Mórás diákok mindennapjairól olvashatnak, illetve olyan témákról, amik foglalkoztatják őket.

Két szakirány van jelenleg az iskolában, a kiadványszerkesztő technikus és a sport tagozat. Mindegyiknek megvannak a sajátosságai, a közös bennük azonban a nyári gyakorlat. Erről az időszakról jönnek most beszámolók:

 Bizonyára minden szakgimnáziumos tanuló tisztában van azzal a ténnyel, hogy vannak kötelezettségei az iskolájával szemben, legyen szó a közösségi szolgálat teljesítéséről vagy akár a nyári munka letöltéséről.

 Hogyan is működik a nyári gyakorlat?

A legegyszerűbben fogalmazva: mész, ahová felvesznek, vagy legvégső esetben a suli szerez neked helyet, ezek után pedig reménykedsz a legjobbakban. Főleg abban, hogy ezt a négy összefüggő hetet olyan helyen tudod eltölteni, ahol ismereteket szerezhetsz és még jól is érzed magad. Íme, néhány vélemény:

„ Nekem szerencsém volt, mert egy olyan dekor kft.-hez kerültem, amely nagyon pozitívan állt a jelentkezésemhez.

A cég legfőbb profilja az autódekor, de nagyobb részét a bel- és kültéri dekor tölti ki. Tevékenységük nagy része összefügg a kiadványszerkesztéssel. Részt vehettem például az autómatricák és logók tervezésében és kivitelezésében, mindennapi feladataim közé tartozott a kép-és szövegszerkesztés.

A szakmai gyakorlat végén prezentációt kellett készítenünk, melyben diákkal mutattuk be a munkafolyamatokat szinte napra lebontva.

Nem maradhatott ki ebből személyes véleményünk sem, ami az én esetemben feltétlenül pozitív: szinte családias légkörben dolgozhattam, mindenki segített abban, hogy eredményes legyek a rám bízott feladatokban.”

Márta Vivien

11.B osztály

„Iskolánk sportosztályainak nyári gyakorlata sok mindenben hasonlít a versenyek előtti felkészülési időszakhoz. Mit is jelent ez? Komolyan vesszük az erő és az állóképesség fejlesztését, ezt szolgálja a futás és a kondi, valamint a labdás edzések. Rengeteg edzőmérkőzést játszunk.

Nem hanyagoljuk el a csapatépítést sem. Elmegyünk evezni, futni, és ha megéhezünk, előkerül a bogrács is! Kellenek a közös élmények, ezért többször is szerveznek számunkra hosszú hétvégét a környező országokba, például Csehországba.

Szabó Csenge 12.A osztály

„Az első szakmai gyakorlatomat egy küzdősport egyesületnél töltöttem. Tapasztalatot szerezhettem arról, milyen érzés az edzői szerepnek megfelelni. Kipróbálhattam magam a kicsiknél, ahol nem volt könnyű fegyelmet tartani, hiszen ők nagyon elevenek. Az edzőm segítségével és megfelelő játékos gyakorlatokkal végül sikerült a kellő fegyelmet megtartanom, és csapatépítő feladatokkal a jó légkört elérni. Köszönöm mindenkinek, aki erősítette az önbizalmamat azzal, hogy hitt bennem.”

Telek Nina 11.A osztály

„ A nyári gyakorlatot egy nyomdában töltöttük. Ebben a négy hétben beleláthattunk a szerkesztés világába: szórólapok, esküvői meghívók, névjegy, címlap, ingatlanos logók kerültek ki kezünk alól. Felhasználtuk tipográfiai ismereteinket, megismerkedhettünk a korszerű 3D nyomtatással és bekukkanthattunk az offset nyomógépek világába. Segítőkész és kedves munkatársak vettek körül bennünket, örülünk, hogy velük dolgozhattunk.

Molnár Henrietta

Jóna Edina

Hóbor Réka

11.B osztály

 

Hírszerkesztő