Kezdőlap Győr - Közélet Széchenyi Egyetem

Széchenyi István Egyetem: rangos díj a vállalkozások ösztönzéséért

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében megvalósuló Kamara a vállalkozásokért tantárgy lett a „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” elnevezésű pályázat idei nemzeti nyertese.

A kitüntetés célja a vállalkozások és a vállalkozáspolitika legsikeresebb támogatóinak elismerése, a cégek hozzáadott értékének bemutatása, a legjobb gyakorlatok megismerése és a potenciális üzletemberek bátorítása.

A tananyagban szerepel egy üzleti terv elkészítése, annak minden elemével, a vezetői összefoglalótól a marketing- és pénzügyi tervig. A vállalkozói tudás részeként a hallgatók ismereteket kapnak arról, milyen banki és pénzügyi szolgáltatások, vállalkozásösztönző támogatások vehetők igénybe, miként arról is, a piacra lépés előtt milyen felméréseket célszerű elvégezni. A kurzuson prezentációkat is tartanak, hiszen bármilyen jó egy elképzelés, azt el is kell tudni adni. A félév során általában két-három alkalommal céglátogatásra kerül sor, amelyeken kiderül, hogy a ma sikeres nagyobb cégek is mikro- és kisvállalkozásból nőttek fel.