Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Győr nem kap iparűzési adó kompenzációt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kompenzálja a kieső iparűzési adóbevételt a kormány – ezt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón mondta. Összesen 23 milliárd forintot ad a kormány a 25 ezer lakosnál nagyobb önkormányzatoknak arányosan és méltányosan – jelentette ki a politikus. A kormány honlapján már azt is közzétették, hogy melyik város mennyi pénzt kap.

Nincs könnyű helyzetben a győri önkormányzat,  egészen pontosan nulla forint kompenzációt kapunk.

A kormany.hu azt írja, hogy a bevételek, az önkormányzati költségvetési helyzet és a megtakarítás mértéke alapján három kategóriát határoztak meg. A leggazdagabb településeknek fejlesztési támogatást igen, működési támogatást viszont nem adnak. A második kategóriában a kieső iparűzési adóbevétel 75 százalékát megtérítik. A harmadik kategóriában – a legszegényebb településeknél – ez az arány 100 százalék.

A város egyébként idén 20 milliárd forint iparűzési adóbevételt tervez, ez olvasható Győr honlapján is

Akiknek jut a kompenzációból: (milliós nagyságrendben)

  • Ajka 140
  • Baja 560
  • Békéscsaba 600
  • Cegléd 388
  • Debrecen 2 925
  • Dunakeszi 600
  • Eger 825
  • Érd 777
  • Gyöngyös 316
  • Gyula 400
  • Hajdúböszörmény 386
  • Hódmezővásárhely 600
  • Kaposvár 680
  • Kiskunfélegyháza 530
  • Kiskunhalas 380
  • Miskolc 1 350
  • Nagykanizsa 588
  • Nyíregyháza 1 425
  • Orosháza 430
  • Ózd 180
  • Pápa 350
  • Pécs 2 050
  • Salgótarján 280
  • Siófok 272
  • Sopron 750
  • Szeged 1 950
  • Szekszárd 422
  • Szentendre 460
  • Szentes 280
  • Szolnok 825
  • Vác 398
  • Zalaegerszeg 630

Akiknek rajtunk kívül szintén nem jut kompenzáció: Székesfehérvár, Kecskemét, Szombathely, Mosonmagyaróvár, Szigetszentmiklós, Budaörs és természetesen Budapest sem kap.

Egy 2017-es összesítésben egyébként Budapest után Győr volt a második az iparűzési adóbevételek területén az akkori 23 milliárd forinttal, majd a további sorrend: Székesfehérvár, Debrecen, Miskolc, Szeged, Kecskemét, Szombathely, Nyíregyháza, Pécs, Budaörs. 

A híresztelésekkel ellentétben az is viszont látszik, hogy a város politikai hovatartozása nem játszott jelentős szerepet. Pécs, Szeged, Miskolc és Baja is ellenzéki városvezetéssel bír, az összeg mégis magas.