Ismét jótékonysági lecsófőzést rendez a Győr-Szol Zrt. a vásárcsarnokban. A résztvevők vásárolhatnak a város legfinomabb lecsóiból, a befolyó összegből pedig a rászorulók jutnak támogatáshoz.
A Nyitott piacok napja elnevezésű országos rendezvénysorozathoz kapcsolódóan szeptember 20-án, szombaton 9:00 és 13:00 óra között jótékonysági lecsófőző versenyt rendeznek a győri vásárcsarnok előtti téren. Az induló csapatok által elkészített ételeket a látogatók fél 12-től meg is vásárolhatják, egy-egy adag kikiáltási ára 800 forint lesz. Mivel a felajánlott összeget az autizmussal élő személyek életminőségének javításáért dolgozó Gondviselés háza – autisták otthona kapja, természetesen a vásárlók ennél nagyobb összeggel is támogathatják a szervezetet.
A lecsófőzés mellett különböző programok várják a látogatókat: a délelőtt folyamán bemutatót tartanak a Bronsis tánciskola növendékei, kitelepül a rendőrség prevenciós sátra, lesz járműbemutató és lufihajtogatás. A helyszíni játékban résztvevők ajándékokat vihetnek haza, a legügyesebb játékos pedig az ötvenezer forint értékű vásárlást is megnyerheti.