Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Aktív figyelőszolgálat a gátaknál

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Duna menti, a Mosoni-Duna bal parti, a Rábca menti és a Marcal menti belvízvédelmi szakaszokon II. fokú maradt a készültség. 18:00 órától a Kapuvár-Hansági belvízvédelmi szakaszra II. fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Bősárkányi szivattyútelep indításával. A védműveken, illetve az utak mentén a vízügy engedélyével a homokzsákok visszaszedése megkezdődött, mint például Mecséren és Ásványrárón, de a figyelőszolgálat továbbra is folyamatos a gátak mentén az esetlegesen előforduló árvízi jelenségek miatt. Vámosszabadin ezen túlmenően  két előzőleg elfogott buzgár figyelése adott feladatot a védekezésben résztvevőknek. Ismét lehet használni Vámosszabadinál a Duna-hidat és a magyar-szlovák határon lévő átkelőt, a Szigetközt hosszában átszelő főúton pedig szerda délben érnek véget az árvíz miatt elrendelt forgalomkorlátozások.

 

A rendkívüli dunai árhullám levonulása után elsősorban a zárt terek fertőtlenítéséről kell gondoskodniuk az árvízzel érintett területeken élőknek, az ingatlanok tulajdonosainak. Általánosságban elmondható, hogy a fertőtlenítéshez nem szükséges különleges készítményeket beszerezni, a kereskedelmi forgalomban kapható, a hétköznapokban is használt, fertőtlenítésre alkalmas termékekkel a művelet elvégezhető.  A talaj fertőtlenítése csak a szennyvízzel elöntött, kisebb elszigetelt területeken (pl. lakóház udvara) indokolt. 
A fertőtlenítés lényege: a környezetben lévő kórokozók elpusztítása, illetve számuk minimalizálása, ezáltal a fertőző betegségek (elsősorban a gyomor- és bélrendszeri fertőzések) terjedési útjának elvágása, a betegségek megelőzése. Az általános higiénés szabályok fokozott betartására az árhullám levonulását követően is kiemelt figyelmet kell fordítani.

A fertőtlenítéshez szükséges szereket a kijelölt települések polgármesteri hivatalaiban lehet átvenni, melyek a következők:

1. Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság épülete (Győr, Munkácsy M. 

u. 4.)

2. Győrújfalu Polgármesteri Hivatala ( 9171 Győrújfalu, Ady Endre u. 7.)

3. Győrzámoly Polgármesteri Hivatala ( 9172 Győrzámoly, Rákóczi u. 45.)

4. Győrladamér Polgármesteri Hivatala (9173 Győrladamér, Szent István u. 41.)

5. Dunaszeg Polgármesteri Hivatala (9174 Dunaszeg, Országút utca 6.)

6. Dunaszentpál Polgármesteri Hivatala (9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1.)

7. Nagybajcs Polgármesteri Hivatala (9063 Nagybajcs, Kossuth utca 1.)

8. Mecsér Polgármesteri Hivatala (9176 Mecsér, Felszabadulás u. 1.)

9. Ásványráró Polgármesteri Hivatala (9177 Ásványráró, Rákóczi u. 14.)

10. Vének Polgármesteri Hivatala (9062 Vének, Kossuth u. 1.)

11. Hédervár Polgármesteri Hivatala (9178 Hédervár, Fő u. 42.)

12. Kimle Polgármesteri Hivatala (9181 Kimle, Fő u. 114.)

13. Dunasziget Polgármesteri Hivatala (9226 Dunasziget, Sérfenyő u. 57.)

A munkavégzés során vigyázzunk, hogy a szer szembe ne fröccsenjen! Szembe kerülés esetén bő vízzel mossuk ki! 
A fertőtlenítőszer ballonos kiszerelésű. A katasztrófavédelem a szer kiosztására edényt biztosítani nem tud! 
Kérjük, hogy a szer szállítására olyan flakont, vagy kannát hozzon, ami nem élelmiszer tárolására 
szolgál!

 

A flakont és a kannát a kiszerelés után fel kell címkézni!

Kézfertőtlenítés

Ha a kézen látható szennyeződés van, vagyis láthatóan piszkos a kéz, akkor elsősorban a fertőtlenítő hatású folyékony szappan alkalmazása ajánlott. Egyébiránt a kéz fertőtlenítéséhez bármely, a kereskedelmi forgalomban kapható, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) engedélyével rendelkező kézfertőtlenítő szer alkalmazható. Az engedély számát – amely az „OTH” betűkkel, illetve a 2011. július 1-je után engedélyezett szerek esetében „JÜ” betűkkel kezdődik, majd számokkal folytatódik – a termék címkéjén fel kell tüntetni. Az OTH engedély kiadását minden esetben megelőzi a termék hatékonysági vizsgálata.
Alkalmazható fertőtlenítőszerek: minden, a kereskedelmi forgalomban beszerezhető kéz- és bőrfertőtlenítő szer (pl. Clarasept folyékony szappan, Clarasept törlőkendő, Innosept, Klinico-sept, Mollysept).

Ha a helyszínen nem áll rendelkezésre a szappanos kézmosásra alkalmas víz, akkor a különböző alkoholos kézfertőtlenítő készítmények is megoldást nyújthatnak a nem látható szennyeződések eltávolítására. Ebben az esetben az adott termék felhasználási útmutatója szerint kell eljárni, a kézfertőtlenítési idő készítménytől függően általában fél perc és egy perc között mozog.
Textíliák fertőtlenítése, fertőtlenítő mosásA fertőtleníteni szükséges textíliákat kb. egy óra időtartamra kell beáztatni 2 százalékos hypós oldatba, ami 5 liter vízhez 1 deciliter hypót adagolva készíthető el. (Az eljárás a színváltozást okozhat!) A beáztatás után a ruhák, szövetanyagok mosószerrel a szokásos módon moshatók. A beáztatáshoz szükséges oldat Flóraszeptből is előállítható, 1 evőkanál Flóraszept mosóport adagolva 
1 liter vízhez 1 százalékos oldat készíthető. A beáztatáshoz fél óra szükséges, ezt követően szintén a szokásos módon moshatók a textíliák. A nem mosható szövetanyagokat, ruhákat (pl. bútorkárpit szőnyeg) 1 százalékos Flóraszept oldattal kell átkefélni és hagyni megszáradni. (A szín elváltozása 
ebben az esetben is lehetséges!)
Mosógépben történő mosás esetén elsősorban a 90-95 Celsius fokos mosási programokat ajánlatos választani.
Fertőtlenítő mosogatás

Az evőeszközöket, étkészleteket, edényeket, poharakat első lépésben a hagyományos módon kell elmosogatni, ezt követi a fertőtlenítés. Ehhez 1 százalékos hypós oldatban (0,5 deciliter 5 liter vízhez) 10 percig vagy pl. az Ultra fertőtlenítő tisztítószer 1 százalékos, 40 Celsius fokos oldatában 5 percig szükséges az eszközöket áztatni, majd folyó, meleg vízzel alaposan le kell öblíteni.

Helyiségek fertőtlenítése

A fertőtlenítést a víz visszahúzódása után kell elvégezni. A helység padlózatáról – amennyiben azt nagyobb mennyiségű iszap és egyéb szennyező anyag borítja – a szennyeződést egy erre a célra kijelölt helyre kell eltávolítani, majd a padozatot és a mosható felületeket (pl. csempeburkolat) fertőtlenítőszerrel kell kezelni.
A katasztrófavédelem által biztosított fertőtlenítőszerből oldatot képzünk a következő módon:

9 liter víz + 1 liter fertőtlenítőszer.

A kereskedelemben kapható Háztartási Hypoból képezhető oldat elkészítése:
9,4 liter víz + 0,6 liter Háztartási Hypo.

Az oldatot a fertőzött felületekre permetezéssel vagy locsolással lehet kijuttatni.

Fontos, hogy a fertőtlenítő oldatokat legalább 10 percig hagyjuk hatni, csak ezt követően mossuk le 

tiszta vízzel a felületet. 

Talajfertőtlenítés

A talaj fertőtlenítése csak a szennyvízzel elöntött, kisebb elszigetelt területeken (pl. lakóház udvara, 

stb.) indokolt. A fertőtlenítendő felületet klórmésszel kell egyenletesen beszórni, majd vízzel 

belocsolni.

Űrgödrös árnyékszék fertőtlenítéséve, ólak fertőtlenítésével, Kutak fertőtlenítésével kapcsolatosan 

kérje szakemberünk tanácsát a 96/513-759-es számon.