Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Köszöntik a sikeres hallgatókat

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar iskolarendszer, a magyar felsőoktatás eredményeiben mindig jelentős szerepet játszott a tanár-diák bensőséges szakmai és emberi együttműködése, amely az elmúlt hat évtizedben tudományos diákköri tevékenységként vonult be a hazai felsőoktatás történetébe. A több évtizedes múltra visszatekintő tudományos diákköri mozgalom a felsőoktatás terén zajló tehetséggondozás leghatékonyabb formájaként bontakozott ki Magyarországon. A közelmúltban rendezett XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 9 szekciójában a győri Széchenyi István Egyetem 111 hallgatója 99 művel szerepelt. 37 pályamű és 46 hallgató ért el helyezést. Két hallgató az első, tizennégy a második, tizenkettő a harmadik helyen végzett, tizennyolcan különdíjat vehettek át.

Első helyezett lett, s különdíjat is átvehetett „A hallgatók vállalkozási hajlandóságának és az azt befolyásoló tényezők vizsgálata Magyarországon” című dolgozatáért Temesi Melinda kereskedelem és marketing szakos hallgató. Konzulense dr. Koltai Judit Petraegyetemi adjunktus. Szintén első helyezést ért el „Határon átnyúló együttműködések – Németország-Ausztria és Ausztria-Magyarország határán” munkájával Jakab Melindaregionális és környezeti gazdaságtan mesterszakos hallgató. Konzulense Füzi AnitaPHD hallgató.

A Műszaki Tudományi Szekcióban a gépészmérnöki szakos Bárány Gábor „Egy versenymotor vezérműtengelyének tervezése” (dr. Gál Péter egyetemi docens), a villamosmérnöki mesterszakos Friedl Gergely „Mágneses indukció szimulációja végeselem módszer segítségével” (dr. Kuczmann Miklós tanszékvezető egyetemi tanár),Mester Márton infrastruktúra építőmérnöki mesterszakos „Veszélyes csomópontos vizsgálata földi lézerszkenneres mérések felhasználásával” (dr. Koren Csaba egyetemi tanár), Dömötör Zénó István villamosmérnöki mesterszakos „Impulzusválasz mérés MLS módszerrel” (Torda Béla egyetemi adjunktus és dr. Kovács Lóránt egyetemi adjunktus) témakörű munkájáért kapott második díjat.

Az Állam- és Jogtudományi szekcióban öt győri jogász-jelölt, Kálmán János és Farkas Ádám „Háború, védelem, magánosítás” (dr. Sulyok Gábor egyetemi docens), Kovács Gabriella és Kovács Viktória „A HIV/AIDS fertőzöttek betegjogai és személyiségi jogai a magyar egészségügyi ellátásban és büntetés-végrehajtási intézetekben, valamint az ebből eredő polgári jogi felelősségi kérdések” (dr. Jobbágyi Gábor egyetemi tanár), Szili-Kis Ádám „Közösség a békéért – avagy az Európai Unió békefenntartó tevékenysége” (dr. Sulyok Gábor egyetemi docens és dr. Knapp László egyetemi tanársegéd) és Busa Réka „Árva művek, avagy kakukktojás a szerzői jogban” (Dr. Deli Gergely egyetemi adjunktus) ért el második helyezést.

A Közgazdaságtudományi Szekcióban „Szaloncukor piackutatás – a csomagolás, mint marketingkommunikációs eszköz hatása a fogyasztóra” dolgozatával a marketig mesterszakos Borsodi Erika Martina és Marczell Márta (dr. Ercsey Ida egyetemi docens)), Kecskés Petra marketing mesterszakos „Aranyat ér-e az ezüstgeneráció? Az idősek fogyasztói magatartásának vizsgálata az egészséges táplálkozás vonatkozásában” (dr. Józsa László tanszékvezető egyetemi tanár, dékán), Pápai Viktória gazdálkodási és menedzsment szakos „Márkák, divat, referenciacsoportok – A fiatalok „bűvös háromszöge” (dr. Makkos-Káldi Judit egyetemi adjunktus) dolgozatával végzett a második helyen.

Harmadik lett pályaművével az Állam- és Jogtudományi Szekcióban szereplő jogász-jelöltek közül Gömbös Csilla „Egység az átláthatatlanságban?”(dr. Horváthy Balázs egyetemi docens), Hegedűs Laura „A dolgozatban termékmegjelenítés található!” – avagy a product placement szabályozásának egyes kérdései (dr. Lapsánszky András tanszékvezető egyetemi docens), Kelemen Roland „Actio popularis megszüntetése, avagy jogelvonás a szuveréntől?” (dr.. Kukorelli István egyetemi tanár) és Tompa Tamás„A magyar és a német végrehajtó hatalom magalakulása, ellenőrzése és megszűnése” (dr. Smuk Péter egyetemi docens, dékán-helyettes).

Harmadik helyen végzett a marketing mesterszakos Kecskés Petra „Fiatal fogyasztók a márkák bűvöletében” (dr. Makkos-Káldi Judit egyetemi adjunktus és dr. Huszka Péter egyetemi docens), a regionális és környezeti gazdaságtan mesterszakos Sóska Renáta„Potenciális járműipari beszállítói körzet Vas és Zala megyében” (dr. Rechnitzer János tanszékvezető egyetemi tanár, rektor-helyettes), a közlekedési mesterszakos Családi Judit „Passzív gyalogos érzékelő rendszerek” (Horváth Richárd egyetemi adjunktus), a villamosmérnöki szakos Garab László és Gombos Ákos „Plazma hangszóró” (dr. Kuczmann Miklós tanszékvezető egyetemi tanár, dr. Nagy Szilvia egyetemi docens, dékán-helyettes, Szűcs Attila műszaki alkalmazott), a fuvola-előadóművész szakosRéman Zsófia J. Ibert: „Fuvolaverseny” művének előadásáért (dr. Ittzés Gergely egyetemi tanár), a zongora-előadóművész szakos Tálos Vivien Schubert-Liszt: Der Müller und der Bach művének előadásáért (Várayné Szűts Katalin főiskolai docens), Takács Balázsmérnöktanár-gépészmérnöki szakos „Oktatócsomag készítése az NC-CNC programszerkesztés modul ,,Siemens 840-es vezérlés” elméleti tananyagához” (dr. Földes Zoltán főiskolai docens).

Dolgozatáért, annak bemutatásáért különdíjat vehetett át a Társadalomtudományi szekcióban a logisztikai menedzsment mesterszakos Tóth Annamária „A québeci függetlenség kérdései” (dr. Szabó Róbert Zoltán egyetemi docens), az Állam- és jogtudományi Szekcióban Stancig Zoltán „Küzdelem a jelentős mennyiségű kábítószer ellen” (dr. Jungi Eszter bíró), Bakos Zsolt Gergő „A járás, avagy egy közigazgatási egység múltja és jövője” (dr. Hulkó Gábor egyetemi adjunktus), Csudai Tünde „Eltérő mércék a korlátozásban – az írott sajtó állami kontrollja” (dr. Smuk Péter egyetemi docens, dékán-helyettes), Fehér Júlia „A GMO-kérdés megítélése a közösségi és a hazai jogi szabályozás tükrében” (dr. Horváth Gergely egyetemi docens), Keserű Barna Arnold „A felszólalás intézménye és gyakorlati tapasztalatai a hazai védjegyeljárásban, különös tekintettel egyes külföldi megoldásokra” (dr. Szalai Péter egyetemi adjunktus),Pongrácz Alex „A Nyugat alkonya 2.0” (dr. Szigeti Péter egyetemi tanár),Szentgyörgyvári Tamás „Az Őrség és a Batthyányak küzdelme: legendateremtés kontra jogtörténet” (dr. Barna Attila tanszékvezető egyetemi docens, dékánhelyettes), aKözgazdaságtudományi Szekcióban Kosár Kinga és Tóth Barbara „Hagyományőrzés Magyarországon – Hacacáré Fesztivál” (dr. Makkos-Káldi Judit egyetemi adjunktus),Szalaiová Lea és Visy Dániel „Shocking Advertising” (dr. Élő Gábor egyetemi docens),Munkácsi Nóra és Pénzes Gabriella „A metrosexualitás hazai és nemzetközi viszonylatban” (Eisingerné Balassa Boglárka egyetemi tanársegéd), az Orvos- és Egészségtudományi Szekcióban az ápolás és betegellátási szakos Tímárné Bácskai Anett „A sclerosis multiplex gyógyszeres kezelései és hatásaik” (Kovácsné dr. Tóth Ágnes egyetemi docens) vehetett át különdíjat.