A héten ismét a figyelem középpontjába került a 16 éves környezetvédő svéd kislány. A Time magazin ugyanis őt választotta ugyanis az év emberének.
Nézzük elsőként a tényt: minden évben az kapja meg a címet, aki a leginkább uralta a közvéleményt – akár pozitív, akár negatív irányban. Nos, amíg 2018-ig még csak a nevét sem hallhattuk, idén már nagyon sokan tudjuk ki ő. Aki egy kicsit megnézi Greta Thunberg életútját az olvashatja, hogy felmenői között van Svante Arrhenius, aki kémiai Nobel-díjat kapott. A svéd szakember fedezte fel, hogy a megnövekedett szén-dioxid-szint növeli a földfelszín hőmérsékletét.
Greta kortársaihoz képest nyitottabb szemmel nézni a világot. Leginkább az zavarta, hogy a szélsőséges időjárás miatt hiába érkeznek az égiektől figyelmeztető jelek a világ népeinek – tulajdonképpen nem történik semmi sem. Tudta, hogy ő egyedül semmire se megy majd, mégis majdnem fél éven át egyedül ült a stockholmi Parlament lépcsőjén, hogy tiltakozzon. Nem adta fel, a mint kiderült, az idő mégis neki dolgozott: meghívták az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciájára, az ott mondott beszédét pedig számtalan nyelvre lefordították. Magyarul itt lehet megnézni ezt a pár perces videot.
Hogy mivel nyerte meg a közönséget és haragította magára a politikát? Elsősorban azzal, hogy amit mi magunk soha nem mernénk kimondani, azt kimondta helyettünk is. Az aranyos svéd kislányból így lett egy pillanat alatt egy olyan hadvezér, aki serege élén indul a csatába. Az, hogy a világban politikai elit tart tőle, pár hónap után már jól látszott az uralkodó hatalmak kommunikációján. Néhányak támogató, többen gúnyolódó hangnemben említik, de mindkettőjükben közös, hogy nem az általa képviselt üggyel, hanem leginkább a személyiségével foglalkoznak. Magyarul terelik a figyelmet, mert a téma rövid távon nem hoz politikai hasznot, talán csak évtizedekkel később érezteti a hatását.
Így aztán persze érthetően az Év embere is csalódott, hiszen hiába kapott rajta keresztül nagyobb hangsúlyt a klímavédelem, tulajdonképpen mintha nem történt volna semmi sem. Vagy ha mégis, akkor akiknek ezért valóban tenni kellene valamit, alighanem mindannyian órabérben dolgoznak, mert olyan lassúak a folyamatok.
Persze lehet, hogy nem is kell tenni semmit, mert a probléma megoldódik úgyis magától. Ez akár igaz is lehet. De akkor miért kell, hogy komoly viták alakuljanak ki már az alapgondolatról is?
Hogyan akarunk megegyezni arról, hogy mire költsük pl. az ország pénzét, hogy a kátyúk betömése vagy az olcsóbb wifihasználat-e a fontosabb, hogy a csökkenő áfa vagy az online ügyintézés javíthat jobban a lakosság közérzetén – ha közben arról nem tudunk megegyezni, hogy ha tegnap 13 fok volt, ma meg 14, akkor a 14 az több?! Hogyan lehet arról vitázni, hogy a forró szélsőségek, a hőhullámok és heves esőzések sok helyen egyre gyakoribbá váltak, hogy évtizedről évtizedre nő az átlaghőmérséklet és csökken mindkét féltekén a hótakaró – mikor ezek adatok, és tisztán látszó folyamatok?
Miért nem arról vitázunk, hogy ez a folyamat ez mikor jó, és mikor nem? Vagy arról, hogy ezek mennyiben az ember cselekedeteinek a következményei? És ha be kell avatkozni, akkor mi az, amit meg kell tennünk, és mi az, ami csak látszatmegoldás, vagy épp az ellenkezőjét váltja majd ki?
Greta Thunberg kapcsán akiket tényleg érdekel a téma, alighanem ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel foglalkoznak.
Az ő harca harca ugyanakkor nekem nem a klímavédelemről szól. Nekem sokkal inkább azt mutatta meg, hogy ha nem viselkedsz közönbösen egy általad fontosnak vélt ügy iránt, akkor képes lehetsz arra, hogy felhívd rá a figyelmet. Még akkor is, ha látszatra úgy tűnik, hogy szinte egyedül vagy.
