Álljon a Palotai Károly téren a Verebes József Stadion!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az origo sportszerkesztősége győri témát vetett fel Szpíker Korner adásában. Azt a témát járták körül, hogy vajon Verebes József vagy Palotai Károly nevét viselhetné az ETO Stadion? A szurkolói fórumokon is elindult egyfajta párbeszéd, és azt hiszem már meg is találtuk a legjobb megoldást, amit az egyik szurkoló társunk vetett fel:

Az lenne a legjobb, ha a Palotai Károly téren állna a Verebes József Stadion.

Azt hiszem kevés győri sportrajongó ne tudna egyetérteni ezzel a felvetéssel. Hiszen ki ne tisztelné Palotai Károlyt, aki Békéscsabáról került Győrbe, hogy aztán a 60-as években az ETO csapatkapitánya legyen. Egyik kulcsembere volt a bajnokcsapatnak, amely aztán Európa négy legjobbja közé került – és Tokióban olimpiai bajnoki címet is szerzett a magyar válogatott középpályásaként. Akkoriban megtehette, hogy a dicsőséges futball karrier után játékvezetőnek szegődik, hogy ott is a sportág egyik legjobbja legyen. Azt, ahogy az argentin VB-n sárga lapok nélkül lehozta a hazaiak és a brazilok meccsét, máig oktatják a játékvezetőknek.

Verebes József sem itt született, de nem hiszem, hogy bárki is olyan hatással lett volna a győri sportra, mint amilyen forradalmat hozott ő a Kisalföld szívébe. Hálásak lehetünk a sorsnak mi, akik ezt átélhettük, hiszen nemcsak a gólgazdag meccsek vagy a bajnoki címek maradtak meg a szívükben, hanem az a hangulat is, ami a stadionban vagy az oda- és a visszafelé vezető úton ért bennünket. Aki egyszer is átsétált az Ipar-hídon Adyvárosba a meccs után, az ezt az élményt soha nem felejti el.

A mai napig, ha egy magyar külföldön egy sportrajongóba botlik, akkor Puskás nevét szinte azonnal felemlegetik. A győri sport illetve a győri foci kapcsán ugyanez a helyzet a Mágussal. Ezért én azt gondolom: ha valaha valakinek a nevét viselni fogja az ETO Stadion, akkor az csakis Verebes József lehet.

És maximálisan támogatni tudom egyik szurkoló társam ötletét, aki szerint állhatna a stadion a Palotai Károly téren. Mert sokan voltak szerencsére olyanok, akik öregbítették a város hírnevét, de Karcsi bácsi és a Mágus közülük is kiemelkednek.