Gyűlölet és megvetés – szombaton kezdődik a választási kampány

Olvasva a közösségi oldalak hozzászólásait, úgy érzem egyre mélyül az árok a két nagy tábor között. Vajon meghallják-e egymást, elolvassák-e és meg akarják-e érteni a másik gondolatait? Már nem vagyok naiv, tudom, hogy nem.

Bár hivatalosan csak most szombaton kezdődik a kampány, valójában hónapok óta folyamatosan tart. Nem lehet büszke egyik oldal sem, hogy még a karácsonyi időszakban sem tették le a fegyvert, ugyanúgy tolták az arcukban a hírdetést, mintha már csak egy hét lenne hátra a választás napjáig.

Húsz éve ráadásul még programokról ment a vita, ma ezt sikerült a végtelenségig leegyszerűsíteni: folytatni ugyanezt vagy ezt tovább ne, ettől bármi jobb. A felek közben úgy viselkednek, mintha otthon a családban mindig ugyanannak lenne igaza és nem teszik fel a kérdését egyszer sem, hogy biztos, hogy mindig az a jó, amit mi gondolunk és az a rossz, amit a másik?

Ezt a stílust ráadásul mi is egyre jobban átvesszük a hétköznapokban. Egy-egy vélemény miatt beskatulyázzuk még a barátainkat is egy-egy zászló mögé, holott lehet, az egyik témában ezzel, a másikban meg azzal ért egyet. Már aki a szalagcímeken kívül másra is kíváncsi.

Vajon meddig maradhat ez így, és mikor lesz olyan mély az árok, hogy már nem tudunk kimászni a gödörből? És vajon mikor és ki lesz az első, aki tényleg megpróbál békét teremteni? 

Vagy nincs is rá igény és jól van ez így?

Én a magam részéről azért nagyon szívesen írnék egy olyan nemzeti ünnepről, ahol a műsort Vidnyánszky Attila és Alföldi Róbert közösen rendezi, azon Koncz Zsuzsa és Ákos duettet énekel, és az előadásban együtt lép fel Kulka János és Eperjes Károly. 

Amikor látunk egy jó példát arról, hogy nem baj az, ha a szereplők a hétköznapokról nem egyformán gondolkodnak, attól még tudják egymást és egymás munkáját tisztelni, elismerni.

Ez lenne az egyik út.

A másik, hogy az évekkel ezelőtt a Fradi pályán kifeszített molinót mi magunk is tarjuk tovább…