Kezdőlap LIFE MAGAZIN Hírességek

Amber Rose vs. Beyoncé: botrány lett a tréfából

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amber Rose szerint manapság már viccelődni sem lehet anélkül, hogy ne keltsen nemzetközi visszhangot.

Beyoncé Kamala Harris kampánygyűlésén Houstonban szenvedélyes beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy nem hírességként vagy politikai szereplőként szólal fel, hanem elsősorban anyaként és aggódó állampolgárként. Az énekesnő, aki a Destiny's Child egykori társa, Kelly Rowland társaságában vett részt az eseményen, kiemelte, mennyire fontosnak tartja az összefogást és az aktív részvételt a politikában a közös jövő érdekében. Beyoncé üzenete elsősorban az amerikai nők és anyák felé irányult, arra buzdítva őket, hogy álljanak ki a jövőjükért, és vállaljanak felelősséget a következő generációk érdekében.

Amber Rose, az ismert modell és televíziós személyiség egy Instagram-poszt alatt kommentálta a beszédet, tréfásan megjegyezve: „Annyira próbál rám hasonlítani. Szó szerint az egész beszédemet elmondta.”

Később egy hollywoodi jelmezpartin a lesifotósok rákérdeztek a szóban forgó megjegyzésre. Amber szerint természetesen az internet felkapta a dolgot, és próbálta tisztázni, hogy semmi rosszindulat nem volt a poszt mögött, csupán egy ártatlan viccnek szánta. Amber szerint ő gyakran tréfálkozik a barátaival, és mivel már néhányszor találkozott Beyoncával, mindössze egy kis baráti piszkálódásról volt szó.

A történet tanulsága, hogy még a tréfás megjegyzések is könnyen félreérthetők, és komoly hullámokat vethetnek. Azt azért fontos megjegyezni, hogy Amber korábban Donald Trumpot támogatta, Beyoncé pedig Kamala Harris mellett kampányol, így néhányan valódi konfliktust láttak a háttérben. A modellnek a jövőben jobban meg kell válogatnia a szavait, hiszen nem mindenki találja viccesnek a tréfáit.