Havi cikkek: Március, 2012
Április végén hirdetnek jogerős ítéletet a Cozma-ügyben
Április végén hirdet másodfokú, jogerős ítéletet a Cozma - perben a Győri Ítélőtábla. Az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság tavaly júniusban hozott ítéletet. Raffael Sándor első- és Németh Győző másodrendű vádlott életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott, legkorábban 30 év múlva szabadulhatnak, míg Sztojka Iván harmadrendű vádlottnak 20 évet kell a nem jogerős ítélet szerint fegyházban töltenie. Az első- és a harmadrendű vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, a másod-, a negyed- és az ötödrendű enyhítést kért, míg az ügy hatod- és hetedrendű vádlottja felmentésért folyamodott. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.
Államtitkár Farádon
Győr-Moson-Sopron megyében járt Budai Gyula. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Rábaköz mezőgazdaságával ismerkedett.
Valcea-ba utazik az Audi ETO
Talán eddigi legnehezebb Bajnokok ligája mérkőzésére készül a Győri AUDI ETO KC csapata. A zöld fehérek az elődöntőben a román Valcea-hoz utaznak.
Sikkasztott a győrújfalui postásnő
Sikkasztott a győrújfalui postásnő. Az 53 éves asszony azt állította, hogy március 21.én, a nyugdíjak kézbesítésének napján otthonában kirabolták, és elvittek a táskájából 100 ezer forintot. A történet szerint az ismeretlen támadó gazspray-vel fújta le, majd elmenekült. A nyomozás során azonban a lakásban a könnygáz hatását nem lehetett észlelni, és tanúkat sem találtak. A bizonyítékok hatására a nő végül beismerte, hogy anyagi nehézségei sarkallták arra, hogy a pénzt elsikkassza, ennek ?fedő sztorijaként" találta ki ?kirablásának" történetet. A Győri Rendőrkapitányság sikkasztás megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. Hamis vád és hatóság félrevezetése miatt pedig feljelentést tett az asszony ellen a Győri Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál.
Széchenyi Egyetemi Napok 2012.
Még 16 nap van hátra az idei SZE Napok kezdetéig. A rendezvények április 15-én vasárnap kezdődnek és egészen április 18-ig tartanak. A SZE Napok idén is változatos programokat kínál az érdeklődőknek.
230 Győr-Moson-Sopron megyei Nokia dolgozót érint az első elbocsátási hullám
A Nokia komáromi gyárából elbocsátották a korábban bejelentett 2.300 fős leépítés első hullámában érintett dolgozókat, mintegy 1.200 embert. A Komárom-Esztergom megyei munkaügyi központ vezetője Pákozdi Szabolcs elmondta, a Komárom-Esztergom megyében élő elbocsátott dolgozók száma 479 fő, legtöbben a komáromi kistérségben élnek. Az érintettek közül 230-an Győr-Moson-Sopron megyében laknak. A törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást és legalább két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást fizet a Nokia az elbocsátott dolgozóknak. Számításaik szerint a munkavállalók ledolgozott éveik után átlagosan 8-10 havi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak.
ETO öregfiúk a fürdőben
Nemcsak labdarúgó-mérkőzések, hanem horgászás, bográcsozás és színházi premier is szerepel az ETO 100 Baráti Kör és az öregfiúk csapat tavaszi-nyári programjában. A meccsek közül kiemelkedik, hogy a zöld-fehérek megmérkőznek a Ferencváros és a Tatabánya öregfiúk csapatával is. A baráti kör legutóbb a győri fürdőben járt.
Személyvonat furgonnal ütközött Pinnyénél
Személyvonat ütközött furgonnal a Győr-Sopron vasútvonalon Pinnyénél. A furgon vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. AGYSEV sajtószóvivője, Rázó László elmondta a furgon a fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott; amikor a piros jelzést észrevette, fékezni kezdett, de már nem tudta elkerülni, hogy összeütközzön a Sopronból Győrbe tartó személyvonattal. A furgon sofőrjét a katasztrófavédelem szakemberei vágták ki a roncsból, a sérültet mentőhelikopter szállította kórházba. A vonaton utazók közül senki nem sérült meg, a forgalom egyelőre áll. A vasútvonalon 60 perces késések lehetnek.
Kiraboltak egy kamaszt Győrben
Kiraboltak tegnap (márc.28.) délután egy győri tinédzsert. A 15 éves fiú egy adyvárosi buszmegállóban barátjával várakozott, mikor egy férfi oda lépett hozzájuk, és ismeretségükre hivatkozva akarta őt félre hívni. Mivel a fiú ezt megtagadta, így az ismeretlen berángatta őt a közeli ház oldalához, ahol veréssel fenyegette meg, ha értékeit nem adja át neki. A sértettnek eközben sikerült kiszabadulnia, és menekülni kezdett, de futás közben megbotlott és elesett. Ekkor vette magához támadója a táskáját, melyben mobiltelefonja és iratokkal teli tárcája is benne volt. Lakossági segítségnek köszönhetően a rendőrök percek alatt kiérkeztek a helyszínre. A járőrök a személyleírás, a tanúk elmondása, és az adatgyűjtés után késő délután előállították a 24 éves győri férfit, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Cozma-gyilkosság – Raffael Sándor védője elhatárolódást és új eljárást kért az ítélőtáblától
Az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte ügyfele esetében a Cozma-gyilkosság másodfokú eljárásában a nem jogerősen életfogytiglanra ítélt Raffael Sándor, az elsőrendű vádlott védője a Győri Ítélőtáblán. Tuza Péter mintegy fél órán keresztül sorolta azokat a mozzanatokat, amelyek alapján kijelentette, "ez a büntetőeljárás maga az eljárási szabálysértés". Kifogásolta, hogy úgy folyt a tárgyalás, hogy védencének nem volt ügyvédje, vagy képviseletét a vele érdekellentétben álló ötödrendű vádlott jogi képviselője látta el. A Marian Cozma halálát okozó szúrás kapcsán kiemelte: a mozdulat ösztönös volt, a szereplők elhelyezkedése és mozgása alapján pedig védencének nem is későbbi áldozata szívére kellett volna céloznia, ha annak életét ki akarja oltani. Ezért azt kérte: ha a bíróság mégsem helyezné hatályon kívül az első fokú döntést, védencét testi sértésben marasztalja el.
NEKED AJÁNLJUK
Egy hiteles példakép
A népszerű brit énekes-dalszerző, Ed Sheeran (1991) nevéhez rengeteg sláger fűződik. Zenei tehetsége mellett karitatív oldala is megmutatkozott, hisz május elején a Create Music szervezésében...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
Kezdetét vette a Magyar Nemzeti Parkok Hete,...
Meleg vacsorát tennél az asztalra, de se...