Havi cikkek: Május, 2016
Wahrmann Mór Ehrenmedaille für Dr. Elisabeth Knab
Der Präsident der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, Prof. Dr. László Lovász, hat heute Dr. Elisabeth Knab, Geschäftsführerin Personalwesen von Audi Hungaria mit der Wahrmann Mór Ehrenmedaille ausgezeichnet.
Túl vannak a magyaron
Túl vannak a diákok a középszintű magyar érettségin. Az írásbeli idén is két részből állt, hatvan perc alatt szövegértési feladatot, száznyolcvan perc alatt pedig szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Az elmúlt évekhez képest sokak szerint nem volt nehéz az idei írásbeli, de a szövegértésnél az idő rövidségére többen panaszkodtak
Véget ért a 26. Mediawave
Lezajlott a 26. Mediawave Komáromban. A nemzetközi film és zenei együttlét több ezre embert mozgatott meg idén is. A monostori erőd közönsége filmvetítéseken és koncerteken tölthette az időt a rendezvény öt napja során. A feszitvál egyre népszerűbb a külföldiek körében is, így nem volt meglepő, hogy a nevezett filmesek és a látogatók közt is sok ország képviseltette magát.
Magasra szárnyal a zenekar híre
Hat sikeres koncert után immár Tokióban hódítja meg közönségét a Győri Filharmonikus Zenekar. A társulat turnéját folyamatosan nyomon követhetik itt az Oxygen Televízióban, most a niigatai zárókoncert összefoglalója következik
Halászlével majálisoztak
Több mint 30 bográcsban főtt a halászlé a hagyományos gyirmóti versenyen. A csapatok ezúttal is kitettek magukért, így aki ebédidőben érkezett biztosan nem maradt éhesen. A felajánlott kóstolókból befolyt összegből a szervezők a művelődési központ fejlesztésére fordítják.
Páros 1000 m-re készülnek
Több mint fél éve igazolt a Gacsal Ákos. A kajakos remekül beilleszkedett a társaságba, és a paksi Somorácz Tamással elsődlegesen az ezer méteres páros versenyekre készül. A tájékoztató versenyen remekül mentek, hiszen a második helyet szerezték meg, és egyesben is mindketten harcoltak a dobogóért.
Megvan a tizenkettedik
A női kézilabda Magyar Kupa döntőjében az Érddel találkozott a Győri Audi ETO KC. A zöld-fehérek keményen küzdöttek és végig vezetve a mérkőzésen végül 33-27-re győztek. Ez azt jelenti, hogy tizenkettedik alkalommal hódították el a Magyar Kupát, beérve az örökranglista élén a Vasast.
29 Tagesordnungspunkte in 2 Stunden
Das Stadtparlament von Győr hat sowohl den Bericht über die Durchführung des Budgets 2015, als auch den über die Ergebnisse der Polizei Győr gelten lassen.
Embercsempészeket fogtak
A mosonmagyaróvári rendőrök Jánossomorja külterületén fogták el a szerb sofőrt. Komárom-Esztergom megyében pedig tizennégy fő illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök
NEKED AJÁNLJUK
Duna menti településeken indulnak turisztikai fejlesztések Komárom-Esztergom vármegyében
Félmilliárd forint értékű turisztikai fejlesztések kezdődnek Komárom-Esztergom vármegyében, négy Duna menti településen, Lábatlanon, Péliföldszentkereszten, Piliscséven és Tokodon - közölte a vármegyei közgyűlés elnöke. A...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A Tripadvisor közzétette a 2024-es...