Épül az óriáskerék
Győr

Épül az óriáskerék

November 9-én nyújtja be Győr második fordulós pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának, az Európa Kulturális Fővárosa Pályázat kapcsán. Ez alkalomból pénteken lehet kipróbálni először a Dunakapu téren épülő 50 méter magas győri Óriáskereket, melyen egyszerre összesen 180-an gyönyörködhetnek majd a magasból a belváros szépségében.

Rangadót vesztett az UNI Győr
Győr

Rangadót vesztett az UNI Győr

Rangadót játszott hazai pályán a CMB Cargo ? UNI Győr vasárnap. A Diósgyőr látogatott az egyetemi csarnokba, a kérdés pedig az volt, hogy a zöld-fehérek ki tudnak-e mászni az elmúlt néhány meccsen tapasztalható gödörből.

Százezrek a temetőkben
Győr

Százezrek a temetőkben

Békésen zajlott a kegyeleti időszak Győrben. A sírkertben reggel hét és este nyolc óra között lehetett megemlékezni, a legtöbben Mindenszentekkor és Halottak napján gyújtották meg az emlékezés gyertyáját. A Nádorvárosi temetőben az elmúlt napokban több mint százezren emlékeztek.

Halloween az állatkertben
Győr

Halloween az állatkertben

Több ezren látogattak el a Győri Állatkert Halloween-i programjára. Az állatkert egy délutánra igazi kísértetjárta, rémségekkel teli parkká változott, ahol a gyerekek egy állati nyomozásban is részt vehettek.