Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Lassult a béremelkedés az elmúlt időszakban

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Márciusban a bruttó átlagkereset 367 200 forint volt, 10,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban – derült ki a KSH adataiból. A béremelkedés tehát kissé lassabb, mint az elmúlt hónapokban látott ütem, miközben az infláció felpörgött. 

A bérek 10,2%-kal nőttek márciusban az előző év azonos időszakához képest, vagyis a gyors béremelkedés kitartott, azonban lassabb volt, mint a februári 12% feletti ütem. A márciusi béradat már tükrözheti az idei vállalati bérmegállapodásokat is. A minimálbér és a garantált bérminimum gyors emelése és a munkaerőhiány továbbra is magas bérdinamikát okoz. 

Miután azonban az infláció felpörgött, és márciusban már 3,7%-kal nőttek a fogyasztói árak, így a reálbérek emelkedése lelassult. Márciusban 6,3%-ra csökkent a béremelkedési ütem az előző hónapok 7-8%-os szintjéről. 

Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 352 200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 362 600 forint volt. A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 234 200 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 241 500 forint volt. A bruttó és a nettó átlagkereset egyformán 11,0%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció gazdasági ágban volt a legmagasabb (632 300 forint), a – közfoglalkoztatottak jelentős részét magában foglaló – humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabb (232 300 forint). Közfoglalkoztatottak nélkül a humán-egészségügy, szociális ellátás ágban a bruttó átlagkereset értéke 299 200 forint volt.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,2%-os növekedése mellett a reálkereset 7,6%-kal emelkedett.