A hideg és a megfázás

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hidegrekordok dőlnek és dőltek meg az elmúlt időszakban (Éjjel a Pest megyei Tésán -28,1 Celsius fok volt), joggal gondolhatjuk, hogy most aztán biztosan megfázunk. A hideg időben ugyan jóval több az ilyenfajta betegség, ám elsősorban nem a hidegtől leszünk betegek.

Az, hogy a meghűlés és a hűvös idő milyen kapcsolatban áll egymással, régóta vitatott téma. Manapság a szakértők úgy gondolják, az, hogy a hidegebb hónapokban jellemzően több a megfázás, nem az időjárási viszonyokhoz köthető, hanem ahhoz a tényhez, hogy az érintett szezonban az emberek jóval több időt töltenek együtt szűk helyekre összezsúfolódva – éppen ezért a betegség jobban terjed. Olyan elképzelés is létezik, mely szerint a hidegben megváltozott légzőszervi működés segíti a vírusok dolgát, de az sem kizárható, hogy a téli-őszi vitaminhiány, vagy a hűvösben jelentkező enyhe stressz okozza a megfázás szezonálissá válását.

A tudósok ugyanakkor abban már évtizedek óta egyetértenek, hogy a rhinovírus jobban boldogul a szervezet hűvösebb részein – éppen ezért szaporodik gyorsabban az orrüregben, mint a test belsőbb, melegebb régióiban. A jelenség oka azonban sokáig rejtve maradt a szakértők előtt. A kutatók nem tudták kideríteni, hogy maga a vírus produktívabb-e a hidegben, vagy éppen az immunrendszer hatékonysága romlik-e a test hűvösebb környezeteiben.

A Yale Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak kísérleteik során, hogy az immunrendszer a hűvösebb környezetben kevesebbet termel az egyik fehérjetípusból, az interferonból, lehetőséget adva a vírusnak a terjedésre.

Érdekesség:

Ha valaki mellettünk köhög, vagy tüsszög, automatikusan félre húzódunk, nehogy „benyaljuk” a fertőzést.

Köhögéssel körülbelül 3000 váladékcsepp kerül a levegőbe 80 km/órás sebességgel.

A tüsszentéssel pedig akár 40 000 csepp is távozhat, és sebességük meghaladhatja a 160 km/órát.

Így elhúzódni majdnem felesleges, ha valaki mellettünk tüsszent, vagy köhög, hiszen elkerülni, kikerülni ezt szinte lehetetlen.

Természetesen nem az a megoldás, ha búra alatt élünk tavaszig. Inkább védjük magunkat, figyeljünk a higiéniára. Mossunk gyakran kezet, kerüljük a zsúfolt helyeket, ahol nagy számban fordulhatnak elő kórokozók, és öltözzünk megfelelően, hogy a kihűléssel ne adhassunk lehetőséget a kórokozóknak könnyedén bejutni a szervezetünkbe. És persze tartsuk a szervezetünket jó állapotban, hogy a védekezőrendszerünk is gördülékenyen tehesse a dolgát.